1 győzelem, 1 vereség a Lehel Kosársuli mérlege az Országos Regionális Bajnokság utolsó fordulójában

2018.05.06-án Salgótarjánban egy 3 csapatos tornán volt jelenése a Lehel Kosársuli U14/B-s gárdájának az Országos Regionális Bajnokság utolsó fordulójának keretein belül, ahol a mieinknek a DIFE KK, valamint a Beszterce KK együttesével kellett megmérkőzniük.

A DIFE KK elleni összecsapást a derecskeiek egy 2-7-es rohanással kezdték, amit Takács Martin edző kosarasainak az 5. percben sikerült egalizálniuk (7-7). Ezután aztán magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és 9-7-et követően egy triplányi előnyt hoztunk össze a negyed végére (14-11).

Az újabb etapban a DIFE KK percei következtek, Máté József tanítványai gyorsan utolértek minket, majd a 14. percben már ők álltak jobban 5 egységgel (16-21). Próbáltunk közelebb jönni ellenfelünkhöz, azonban egyenlítenünk nem sikerült, ezért a félidőben 28-31-re vezettek a Hajdú-Bihar megyeiek.

A harmadik negyed elején nem változott a játék képe, 6 perc elteltével még mindig 5 pontos hátrányban voltak ifjú kosarasaink (34-40). Ennek ellenére a továbbiakban nagyon magára talált csapatunk, és zsinórban 11 szerzett egység után átvettük a vezetést (46-40), majd a szakasz végére pedig 50-41-re tudtuk alakítani az állást.

A befejező periódusban is folytatódott jó játékunk, ahol a 35. percben már 62-47-re húztunk el a derecskeiektől. A hátralévő időben aztán végig nagyszerű támadásokat vezettünk, aminek köszönhetően végül 71-52 arányban nyertük meg a mérkőzést.

Ez a győzelem emlékezetes lehet még fiatal játékosunk, Berta Kornél számára is, mivel ifjú kosarasunk a második országos mérkőzését játszotta az egyesület színeiben és sikerült a találkozó során pontot is szereznie.

Lehel Kosársuli/B – DIFE KK 71-52
(14-11, 14-20, 22-10, 21-11)
Salgótarján

Jászberény: Nagy Á. 26/3, Fodor B. 12, Czakó B. Gy. 12, Zahalka M. 8, Halász P. 5, Mondi Á. 3, Fülöp G. 3, Berta K. 2, Kocza B. -. Takács B. -.

Az újabb küzdelem során a házigazda salgótarjániak ellen lépett pályára csapatunk.

Amely ütközet nem indult jól számunkra, a hazaiak nagyon jó ritmust fogtak, és az első negyed végére 23-6-ra lógtak meg a mieinktől.

A következő 10 perc sem rólunk szólt sajnos, a pályaválasztók lendülete ebben a játékrészben is megmaradt, és tovább növelve előnyüket a félidőben már 48-10-re húztak el tőlünk.

Az újabb etap során a vendéglátók rendre jól fejezték be akcióikat, míg a mieinknek semmi nem jött össze, így az utolsó játékrész előtt 73-15-ös Beszterce KK vezetést mutatott az eredményjelző.

A befejező szakasz aztán szorosabb játékot hozott, ám ez a periódus is a salgótarjániaknak sikerült jobban, akik így végül 96-31-re győzték le a mieinket.

Beszterce KK – Lehel Kosársuli/B 96-31
(23-6, 25-4, 25-5, 23-16)
Salgótarján

A torna további eredményei:
Beszterce KK – Debreceni KA/C 78 – 24
Debreceni KA/C – DIFE KK 54 – 55

Takács Martin együttese tehát 1 győzelemmel és 1 vereséggel fejezte be a hétvégi tornát, míg az egész szezont egy közös vacsorázással zárta le U14/B-s csapatunk.