5 pontos vereség a szegediek ellen


NB1/A

A bajnokság hétközi fordulójában hazai pályán fogadta csapatunk a Szeged együttesét.

Arrington hármasával indult a mérkőzés, amire a vendégek Sulovics és Lilov dupláival feleltek (3-4). Ezután Csirics talált be, a mieink pedig Saddler kettesével jöttek közelebb ellenfelükhöz (5-6). A következő percekben aztán 5 egységgel lépett el tőlünk a Szedeák (7-12), ám együttesünk Arrington és ismét csak Saddler révén kétszer is 2 egységre zárkózott a 8. percre (12-14). A folytatásban aztán nem tudtunk betalálni, míg Nikola Lazics alakulata többször is eredményes volt, így 12-20-ról jöhetett az újabb etap.

Ahol 2 perc elteltével már 10 pont volt a felek között (14-24), majd a negyed derekára 14 egységre húztak el tőlünk a Csongrád megyeiek (18-32). Próbáltunk faragni hátrányunkon, de közelebb jönnünk csak a szünetre sikerült, amikor is 29-37-re csökkentettük a különbséget.

A harmadik játékrész elején újra kétszámjegyű előnybe kerültek a szegediek (29-42), míg a későbbiekben a mieink Williams, illetve Bojics kosaraival eredtek a Szedeák nyomába (40-48).  A továbbiakban nagy adok-kapok vette kezdetét, két alkalommal is 6 pontra tudtuk megközelíteni a vendégeket, ám Lilov negyedbeli utolsó pontjaival 47-58-ra vezetett a Magyar Kupa legutóbbi kiírásában bronzérmet szerző gárda.

A befejező szakaszt egy 10-2-es rohanással kezdtük, amivel a 33. percre egy triplányi távolságra voltunk a Tisza-partiaktól (57-60). Mégis később Boltics küldött a helyére egy duplát, nálunk pedig Bojics értékesített egy közelit (59-62). Az elkövetkezendő időszakban aztán a Csongrád megyeiek ragadták magukhoz a kezdeményezést és a 37. percre egészen 59-68-ra léptek el tőlünk. A hátralévő időben mindent megtettünk, olyannyira, hogy Stamenkovics hármasával 3 egységre sikerült zárkóznunk (74-77), ám a végjátékban a szegediek jól büntetőztek, így végül 74-79 arányú vereséget szenvedtünk.

JP Auto – JKSE – Naturtex-SZTE-Szedeák 74-79
(12-20, 17-17, 18-21, 27-21)

Jászberény, Bercsényi úti Sportcsarnok
V.: Földházi T., Frányó P., Rácz Zs. (Hartyáni Zs.)

JP Auto – JKSE: Saddler 20/6, Arrington 6/6, Williams 11/3, Sztamenkovics 5/3, Bojics 20. Cs.: Brbaklics 7/3, Mándoki 3/3, Czirbus 2, Cseh -.

Naturtex-SZTE-Szedeák: Boltics 17/3, Lilov 11, Csirics 18/6, Juhos 11/3, Sulovics 16. Cs.: Bán 4/3, Wirth 2.

Kipontozódott: Brbaklics (39.)