A 11. hely a tét Debrecenben

Az alsóházi rájátszás utolsó fordulóját rendezik szombaton (május 5-én) koraeste. A mieink Debrecenben, a DEAC ellen lépnek pályára, s győzelem esetén a 11., vereség esetén a 12. helyen zárják a 2017/2018-as szezont.

A rendkívül rossz bajnoki rajt után (1 győzelem 10 vereség) már 3 fordulóval az alsóházi rájátszás zárása előtt elérte alapcélját csapatunk, azaz meghosszabbította tagságát az NB I A-csoportjában. Az elmúlt hét végén a soproniak ellen győzelemmel búcsúztak a fiúk hazai pályán szurkolóiktól, akiknek sokat köszönhettek a szezon során, hiszen akkor sem pártoltak el tőlük, amikor nagyon nem ment a szekér.

Most, az utolsó mérkőzés előtt nagyon egyszerű a képlet: ha nyerünk, akkor miénk a 11. helye, ha pedig veszítünk, akkor a 12. helyen zárjuk a 2017/2018-as bajnokságot. A debrecenieknek is volt egy nagyon rossz sorozatuk, hiszen a gyorsan összegyűjtött 6 győzelmet követően 11 vereséget szenvedtek el sorozatban. Azután viszont sikerült talpra állnia ellenfelünknek, s a legjobbaknak is méltó játszótársa volt a debreceni alakulat, ahol remek idegenlégiósok mellett a magyarok szerepét sem szabad lehanyagolni.

A szezonban háromszor találkoztunk a DEAC-cal, s a mérleg számunkra kedvező: két győzelem, egy vereség. (4 és 3 pontos sikerek), míg idegenben 9 pontos vereséget szenvedtünk. Várhatóan most sem lesz majd nagy különbség a csapatok között, s vélhetően a debreceniek is győzelemmel szeretnék zárni hazai pályán a szezont. A mieink viszont meg akarják szerezni a 11. helyet, s természetesen a győzelem a céljuk a szombat esti mérkőzésen. A hírek szerint nálunk mindenki harcra kész – Molnár Marcell sérülése is rendbe jött -, míg a házigazdáknál csak a találkozó előtt derül ki, hogy a sérültek közül ki vállalhatja a játékot.

A forduló másik mérkőzésén a Sopron a MAFC együttesét fogadja. Itt nagyobb a tét, mint a másik mérkőzésen, hiszen ez a találkozó dönt arról, hogy a kiesés elleni párosmérkőzést – két győzelemig tart -, melyike csapat kezdi majd hazai pályán, azaz kié lesz a pályaelőny.

Alsóházi rájátszás 6. forduló:

május 5. – szombat

18.00 óra: DEAC – JP Auto-JKSE

18.00 óra: Sopron KC – MAFC

Az alsóházi rájátszás állás a záró forduló előtt:

11. JP Auto-JKSE 12 gy 19 v
12. DEAC 11 gy 20 v
13. Sopron KC 8 gy 23 v
14. MAFC 8 gy 23 v

A 11. és 12. helyezett egyeneságon marad benn az NB I A-csoportjában, míg a 13.-14. helyezettek két győzelemig tartó párharcban döntik el, hogy ki lesz a bennmaradó és ki esik ki.

Szántai Tibor