A bajnok ellen idegenben

A 21. fordulóban Szombathelyen lép pályára csapatunk. A bajnoki címvédő, listavezető legutóbb kikapott Sopronban, így mindenképpen javítani szeretne, míg nálunk többen is sérüléssel küszködnek.

Egy győzelemnyire csökkent a listavezető szombathelyiek előnye a Körmenddel szemben, miután Perlék meglepetésre vereséget szenvedtek Sopronban. A mieink nagyszerűen kezdtek, de a második negyedben állva hagyott bennünket az Alba Fehérvár és nem tudtuk megszerezni a harmadik győzelmünket a szezonban.

A listavezető elleni mérkőzés kapcsán nincs sok értelme az esélyeket mérlegelnünk. Remek idegenlégiósok és válogatott magyar játékosok alkotják a házigazdák csapatát, míg nálunk a két új amerikai légiós mellett sajnos többsérült is van. Így azután nincs könnyű dolga Csurovics mesternek, amikor pályára küldi majd csapatát, hiszen csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy kikre is számíthat.

– Nagyon örülök annak, hogy a két új amerikai idegenlégiósunk jól mutatkozott be. Annak már kevésbé, hogy ismét elért bennünket egy sérüléshullám és most sem vagyunk jó helyzetben, amikor a bajnokhoz kell utaznunk. Az előző hetekben Nelson is sérüléssel bajlódott, Ruják most kezdett edzeni, Mészáros az Alba ellen sérült meg és kiesett 2-3 hétre,  Alekszandrov  pedig izomsérülést szenvedett a fehérváriak elleni találkozón. A sors fintora, hogy éppen most játszunk a három legjobb magyar csapat ellen. Azt hiszem, hogy szombaton a Körmend ellen a hazai találkozón már jobban állhatunk ki és hazai környezetben remélhetőleg meg tudjuk nehezíteni ellenfelünk dolgát. Igazán a Körmend elleni találkozó után jönnek olyan mérkőzéseink, amelyek nyerhetők, s addigra fel kell építeni magunkat. Remélem, hogy több sérülés nem hátráltatja majd a munkánkat és a korona vírus terjedése miatt nem kell zártkapus mérkőzéseket játszanunk. – nyilatkozta Petőfi Áron, klubunk elnöke az előttünk álló fordulók kapcsán.

Szombathelyen tehát igazán a tisztes helytállás lehet csapatunk célja, hogy azután szombaton hazai pályán megpróbáljuk megnehezíteni a körmendiek dolgát.

 

A 21. forduló menetrendje:

március 11. – szerda

18.00 óra: Kaposvári KK – PVSK-VEOLIA

18.00 óra: Alba Fehérvár – EGIS Körmend

18.00 óra: KTE-Duna Aszfalt – DEAC

18.00 óra: OSE Lions – Atomerőmű SE

18.30 óra: Falco-Vulaco Energia KC Szombathely

19.00 óra: Sopron KC – Szolnok Olajbányász

19.15 óra: Naturtex-SZTE-Szedeák – Zalakerámia-ZTE KK

Hajrá JKSE!

 

Szántai Tibor