A bajnoki címvédőt fogadjuk szombaton

Az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokságban a 24. forduló mérkőzéseit rendezik a hétvégén. A program pénteken a Szolnok – Szombathely rangadóval kezdődik. A mieink szombaton a címvédő Alba fehérvár együttesét fogadják.

A legutóbbi, Szeged elleni, hazai találkozónk nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, ám búslakodásra nem maradt sok időnk, hiszen szombaton még nagyobb feladat vár csapatunkra. Az alapszakasz utolsó hazai mérkőzésén ugyanis a bajnoki címvédő, Alba Fehérvár együttesét fogadjuk a Bercsényi úti játékcsarnokban.

A jelenleg negyedik helyen álló Alba Fehérvár gárdája a nemzetközi kupákban is remekül megállta a helyét. Kedden a litván BC Juventus Utena ellen hazai pályán 2 ponttal nyert a Dzunics-csapat, de a legjobb 8 közé az ellenfél jutott, amely hazai pályán 13 pontos előnyt szerzett. Ezzel együtt a fehérváriak az idei szezonban megsüvegelendő eredményeket értek el a nemzetközi színtéren.

Szombati ellenfelünk nem igazán szorul bemutatásra. Remek magyar (Lóránt Péter, Keller Ákos, Filipovity Marko, Kovács Ákos) és külföldi játékosok (Simpson, Hill, Horton, Mohammed, Portier) alkotják az együttest, amely 15 győzelemmel és 6 vereséggel a negyedik a tabellán. Legutóbb, egy héttel ezelőtt, hazai pályán az Atomerőmű SE ellen nyert hazai pályán 89-82-re az Alba Fehérvár. A fehérváriak hazai mérlege 10 győzelem és 2 vereség, míg idegenben eddig ötször nyertek és négyszer szenvedtek vereséget.

A két csapat eddigi mérlege az NB I A-csoportjában egyértelműen az Alba Fehérvár fölényét mutatja. A 2011/2012-es szezon óta lejátszott mérkőzések közül csak 3-at sikerült nekünk megnyerni. Jelenlegi keretünkből Kerpel-Fronius Balázs és Miljan Rakics már játszott korábban olyan mérkőzésen jászberényi színekben, amikor sikerült győznünk a fehérváriak ellen. Míg a vendégeknek biztos a helye a felsőházban – de nem mindegy, hogy ott hogyan végeznek -, addig nekünk az alsóházból való menekülés miatt kellene egy újabb siker.

A papírforma egyértelműen a fehérváriak sikerét ígéri, ám a Szolnok elleni hazai mérkőzéshez hasonlóan nem lehet más a célunk, minthogy minél jobban megnehezítsük esélyesebb ellenfelünk dolgát. Nagy bravúr lenne, ha sikerülne legyőzni az Alba Fehérvárt, de a sportban nincs lehetetlen. Hányszor tréfálta már meg az esélytelenebb ellenfelét a különböző sportágakban, így a kosárlabdában is. Veszíteni valója ezen a találkozón igazán csak a vendégeknek van, a mieink nyugodtan játszhatnak, s szurkolóik bizalmát és biztatását élvezve remélhetőleg nagy küzdelemre késztetik majd a bajnoki cím védőit.

A 24. forduló egyébként egy mérkőzéssel már pénteken megkezdődik. Az M4 sporttelevízió jóvoltából az egész ország sportkedvelői figyelemmel kísérhetik a Szolnok – Szombathely rangadót.
Szombaton rendezik a további hat találkozót. Körmenden, Kecskeméten, Pécsett és Zalaegerszegen a papírforma hazai, Jászberényben és a fővárosban pedig vendég sikert ígér. Meglepetés viszont bárhol születhet. Azaz, igazán izgalmas fordulóra van kilátás.

A 24. forduló programja:
2018. március 16. – péntek
17.00 óra: Szolnoki Olaj KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
2018. március 17. – szombat
18.00 óra: JP Auto-JKSE – Alba Fehérvár
18.00 óra: EGIS Körmend – Naturtex-SZTE-Szedeák
18.00 óra: KTE-Duna Aszfalt – Kaposvári KK
18.00 óra: MAFC – Atomerőmű SE
18.00 óra: PVAK-VEOLIA – DEAC
19.00 óra: Zalakerámia ZTE KK – Sopron KC

Hajrá JKSE!

Szántai Tibor