A budapesti sikerrel a felső ház kapujába értünk

Bár a tabella utolsó helyezettjéhez, a SERCO-TF-BP csapatához utaztak szombaton, a bajnokság 22. fordulójában kosarasaink, egyáltalán nem voltunk könnyű helyzetben. Coleman sérülés miatt nem játszhatott, s az utolsó pillanatig kérdéses volt Pantellics és Rakics játéka is. A nehézségek ellenére a második negyedtől kézben tartottuk a mérkőzés irányítását és győzelmünkkel óriási lépést tettünk a felsőházi folytatás felé.

Colemant hosszabb időre elveszítettük a soproni találkozón, ám szerencsére Djordje Pantelics két hetes pihenő után vállalni tudta a játékot. Ott volt a többiek között Miljan Rakics is, aki a találkozó délelőttjén még infúziót kapott, mert ő sem volt túl jó állapotban. A találkozón azután kiderült, hogy milyen nagy szükségünk volt mindkét játékosra, mert nagy szerepet játszottak abban, hogy biztosan szereztük meg a győzelemért járó két pontot.

A mérkőzést a házigazda budapestiek kezdték jobban és 10-4-re, majd 17-10-re is vezettek. Szerencsére az első negyed végére rátaláltunk a saját játékunkra és sikerült hátrányunkat csökkenteni (21-17). A folytatás a második játékrészben pedig már úgy alakult, ahogy azt a mintegy 200 fős szurkolótáborunk remélte. Néhány perc alatt 17-1-es rohanással (22-34) sikerült jelentős előnyre szert tennünk, s ebben az időszakban a játék minden elemében jobbak voltunk ellenfelünknél. Pitts és Rakics, valamint a palánkok alatt „úr”, Pantelics remekelt, de nem lehetett panasz Alekszandrov, Kerpel-Fronis és Brbaklics teljesítményére sem. Czirbus is beszállt, ám rövid időn belül cserélni kellett mert egy kétpontos mellé gyorsan befújtak neki három személyit. Így is sikerült az első félidő végére 13 pontos előnyre szert tennünk (33-46), ami azért teljesen nem nyugtathatott meg bennünket, mert a második kétszer tíz perc még hátra volt.

A harmadik negyedben biztosan őriztük előnyünket, s csak az okozott némi izgalmat, hogy Pitts megkapta 4. személyi hibáját és pihennie kellett. A helyére érkező Kerpel-Fronius azonban jól pótolta, így a záró tíz perc 50-63-as eredménnyel kezdődhetett. Egyetlen pillanatig nem volt ekkor már kérdés, hogy megnyerjük a találkozót, hiszen már 22 ponttal is vezettünk. A végére egy kicsit kiengedtek a fiúk és így „csak” 14 pontos különbséggel nyertük meg ezt a számunkra nagyon fontos összcsapást (70-84).

Az utóbbi hetekben egyre jobban játszó és szoros eredményeket elérő SERCO-TF-BP otthonából tehát magabiztos játékkal hoztuk el a két bajnoki pontot, s ezzel a felsőházi rájátszás kapujába kerültünk. Nagyon nehéz már olyan forgatókönyvet elképzelni, hogy kiessünk az első ötből, de számolgatás helyett le kell győznünk szerdán hazai pályán a szegedieket, s akkor lehet ünnepelni. Az utolsó három fordulóban pedig már csak az dől majd el – közel sem lesz persze mindegy -, hogy hányadik helyen jutunk a felsőházi rájátszásba.

Serco-TF-BP – JP Auto-Jászberényi KSE 70-84 (21-17, 12-29, 17-17, 20-21)

Serco-TF-BP: Krnjajski 5, Szobi 3/3, Clark 19, McLane 7/3, Bergstedt

Cserék: Rikalo 16/6, Buzás 6, Filipovic 6, Beák -, Meleg 3

Vezetőedző: Ales Pipan

JP Auto-Jászberényi KSE: Pitts 23/3, Rakics 14/3, Brbaklics 7, Alekszandrov 11/3, Pantelics 19

Cserék: Kerpel-Fronius 8, Ruják -, Szigedi -, Czirbus 2

Vezetőedző: Nikola Lazics


A két edző értékelése a találkozó után (forrás: mkosz.hu):

Ales Pipan, a SERCO-TF-BP vezetőedzője: Gratulálok a Jászberénynek, teljesen megérdemelten nyertek, mi viszont nagyon gyengén játszottunk ma este. Jól kezdtünk, aztán 5-6 perc után abbahagytuk a kosárlabdázást, és egyáltalán nem azt csináltuk, amit az öltözőben megbeszéltünk a találkozó előtt. Túl sokat hibáztunk, sok labdát adtunk el, nem koncentráltunk az elejétől a végéig és védekezésben is sokat rontottunk, ezek a mai vereség fő okai. Együtt kell maradnunk és tovább dolgoznunk.

Nikola Lazic, a JP Auto-JKSE vezetőedzője: Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen Colemant hosszú idóre elveszítettük, Pantelic a kupa óta szerdán edzett először és Rakic is ágyból jött a meccsre. Nagyon büszke vagyok a csapatomra és a közönségünkre is. Megérdemelten nyertünk, sokkal jobban játszottunk, a találkozó elején ugyan a TF vezetett, de utána kezünkben tartottuk a meccset. Egy lépéssel közelebb kerültünk a legjobb öthöz. Gratulálok a TF-nek is, hiszen meccsről meccsre jobbak, és egál mérkőzéseket játszanak.

Négy fordulóval az alapszakasz vége előtt már nagyon kicsi az esély arra, hogy csapatunk ne a felsőházba folytassa majd a szezont. Ehhez az kellene, hogy a Falco, a ZTE és a Pécs megelőzze a mieinket. A DEAC, a KTE-Duna Aszfalt, és az Atomerőmű még beérhetne bennünket a győzelmek számát tekintve, ám velük szemben az egymás elleni eredményünk jobb. Azaz, egy nagy siker kapujában vagyunk, de ne számolgassunk, nyerjünk a hátralévő négy mérkőzésünkből annyit, amennyit tudunk, s azután jöhet majd a folytatás.

A 22. forduló további eredményei:

A 22. forduló további mérkőzései közül nem egy meglepetéssel ért véget. Kikapott Pécsen a bajnoki címvédő Szolnok, s elveszítette hazai veretlenségét a vasi rangadón a Falco. A felsőházba jutásért harcoló Kecskemét Szegeden kapott ki, míg az Alba a Kaposvár ellen javította eddigi gyenge mérlegét. A DEAC kikapott hazai pályán a paksiaktól, s így mindkét együttes 11-11 győzelemmel várja a folytatást.

A Szolnok és a Körmend már biztos felsőházas, s erre nagyon jó esélye van a mieinknek és a Falconak is. Az ötödik felsőházas helyért viszont legalább öt csapat verseng még.

Alba Fehérvár – Kaposvári KK 87-83 (17-20, 24-17, 25-14, 21-32 )

PVSK VEOLIA – Szolnoki Olaj KK 83-78 (18-18, 15-17, 29-26, 21-17)

Zalakerámia ZTE KK – Sopron KC 91-84 (25-21, 21-16, 18-22, 27-25)

DEAC – Atomerőmű SE 88-92 (16-30, 19-24, 23-22, 30-16)

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – EGIS Körmend 68-76 (24-13, 4-21, 18-23, 22-19)

Naturtex-SZTE-Szedeák – KTE-Duna Aszfalt 85-68 (24-24, 20-23, 19-11, 22-10)

A bajnokság állása a 22. fordulót követően:

  1. Szolnoki Olaj KK 18 gy 4 v
  2. EGIS Körmend 16 gy 6 v
  3. JP Auto-JKSE 15 gy 7 v
  4. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 13 gy 9 v
  5. Zalakerámia ZTE KK 12 gy 10 v
  6. Atomerőmű SE 11 gy 11 v
  7. KTE-Duna Aszfalt 11 gy 11 v
  8. DEAC 11 gy 11 v
  9. PVSK VEOLIA 11 gy 11 v
  10. Alba Fehérvár 10 gy 12 v
  11. Kaposvári KK 9 gy 13 v
  12. Sopron KC 9 gy 13 v
  13. Naturtex-SZTE-Szedeák 6 gy 16 v
  14. SERCO-TF-BP 2 gy 20 v

Hajrá JP Auto-JKSE!

Szántai Tibor