A DEAC ellen a győzelem NB I A-csoportot érhet

Bár még négy mérkőzése van hátra az alsóházi rájátszásban csapatunknak, már most, szombaton elérhetjük célunkat, ha hazai pályán legyőzzük a DEAC csapatát. A hátralévő négy találkozóból ugyanis egyet elég megnyernünk, hogy biztosítsuk helyünket az NB I A-csoportjában a következő szezonra is.

Mivel szerdán a Sopron győzni tudott a Gabányiban, így a mieink és a DEAC előnye 3-3 győzelemnyi a Sopron és a MAFC csapatával szemben. Így mind nekünk, mind a debrecenieknek már egy győzelem is elég az egyenesági bennmaradás biztosításához. Mindkét együttesnek négy lehetősége van még azt a bizonyos egy, sokat érő sikert begyűjteni, azaz nagy valószínűséggel a MAFC és a Sopron játssza majd a play outot.

A szombati, DEAC elleni hazai találkozónkon tehát mindkét együttes előtt ugyanaz a tét lebeg: a győztes már biztosítja helyét a következő szezonra az NB I A-csoportjában. A vesztesnek pedig erre még három lehetősége lesz.

A DEAC ellen az alapszakaszban hazai pályán győztünk, míg idegenben vereséget szenvedtünk.

JP Auto – JKSE – DEAC 98-94 (27-28, 25-22, 29-19, 17-25)

DEAC – JP Auto – JKSE 73-62 (15-19, 18-20, 23-13, 17-10)

Az NB I A-csoportjában újonc debreceniek nagyon jól kezdték a szezont, hiszen gyorsan összegyűjtöttek 6 győzelmet. Ezt követően viszont egy hosszú nyeretlenségi sorozatot produkáltak, s az átigazolási szezon vége előtt még igazoltak. Martinics személyében egy kiváló játékosra leltek, aki igazi vezére a DEAC-nak, amely az elmúlt hetekben egyre jobban és ismét eredményesen szerepelt. Remek idegenlégiósok és erős magyar mag játszik a cívis város csapatában, amely erősségét tekintve simán felveszi a versenyt a középház csapataival is.

Azaz, nem lesz könnyű dolgunk szombaton hazai pályán sem, ha már most biztosítani szeretnénk a bennmaradásunkat. A váratlan, MAFC ellen hazai pályán elszenvedett vereséget követően fiaink összekapták magukat és győztek Sopronban. Most pedig hazai pályán, szurkolóik segítségével legyőzhetik a debrecenieket is. Ehhez azonban 40 percig kell megfelelően koncentrált csapatjátékot játszanunk, s kellenek a kiemelkedő egyéni teljesítmények is. Egy biztos, nagyszerű mérkőzésre van kilátás, melyen a hírek szerint nálunk mindenki bevethető lesz.

A kosárlabdázás népszerűsítése jegyében ezúttal a jászfelsőszentgyörgyi általános iskola tanulóinak egy csoportját látjuk vendégül a találkozón. Egy busznyi fiatal szurkolhat velünk azért, hogy a végén ünnepelhessünk. Reméljük így lesz!

Alsóházi rájátszás 3. forduló – április 21. (szombat)

18.00 óra: JP Auto-JKSE – DEAC

Bercsényi úti játékcsarnok

Az alsóházi rájátszás állása:
11. DEAC 10 gy 18 v
12.
JP Auto-JKSE 10 gy 18 v
13.
Sopron KC 7 gy 21 v
14.
MAFC 7 gy 21 v

Hajrá JP Auto-JKSE!

Szántai Tibor