A harmadik fordulóban Debrecenbe utazunk

A hétvégén már a 3. forduló mérkőzéseit rendezik az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokságban. Ezúttal két nap alatt játsszák le a csapatok a 7 mérkőzést, a mieink szombaton Debrecenben lépnek pályára.

Érdekes, izgalmas mérkőzésekre van kilátás a harmadik fordulóban is. Pénteken három, szombaton négy mérkőzést rendeznek, s ezúttal nehezen megtippelhető, hogy hány találkozó hoz hazai, illetve vendég sikert.

A három pénteki mérkőzés kivétel nélkül kétesélyes. A Pécs nem mehet biztosra hazai pályán a Körmend ellen, s nagy küzdelem várható Szegeden is, ahol TV-s mérkőzésen a paksiak vendégszerepelnek.  Az Alba Fehérvárnak illene megszerezni első győzelmét az idei szezonban, ám a Kecskemét sok borsot törhet a Dzunics-csapat orra alá.

Szombaton a Zalaegerszeg és a Szolnok egyértelmű esélyes még akkor is, ha a két együttes idegenben lép pályára. A SERCO-TF-BP célja a zalaiak ellen a nagy vereség elkerülése lehet, míg a soproniak minden bizonnyal szeretnék azért hazai pályán megszorongatni a címvédő Szolnok együttesét.

Két vereség után a szombathelyieknek illene megszerezni első győzelmüket a Kaposvár ellen hazai pályán, míg a mieink Debreceni vendégjátéka remélhetőleg vendég sikert hoz majd.

 DEAC – JP Auto-JKSE

Nincs sok időnk pihenésre és búslakodásra sem a szerdai, zalaegerszegi, 4 ponttal elvesztett találkozót követően, hiszen szombaton itt az újabb kihívás: a DEAC vendégeként lépünk pályára Debrecenben.

A Körmend elleni győzelemmel kezdte a szezont a nyáron alaposan megerősödött debreceni együttes, majd Kecskeméten vereséget szenvedtek Berényi Sándor tanítványai. Mindkét összecsapáson Boriszov volt a vendégek legjobbja. A Körmend ellen 28 pontot szerzett és volt 11 lepattanója, s a forduló legjobbja is lett 44 Val értékkel. A Kecskemét ellen 29 pontig és 10 lepattanóig jutott, s 33 Val-lal a mérkőzés legjobbja lett. Azaz, az ő kikapcsolása döntő tényező lehet a mieink számára. Persze tudjuk azt is, hogy Manigat, Amigo és Dugat, valamint Polyák, Bognár és Velkey is nagy erőssége a debreceni együttesnek. A felkészülés során hazai pályán két ponttal legyőztük ugyan soros ellenfelüket, de abból a találkozóból csak azt lehetett leszűrni, hogy mind a debreceniek, mind mi jobb teljesítményre lehetünk képesek a tavalyinál az idei szezonban.

Mi a paksiak ellen jól játszottunk és nagy küzdelemben nyertünk, majd Zalaegerszegen bosszantó vereséget szenvedtünk. Nem ellenfelünk volt nagyon jó, hanem mi játszottunk gyengébben, s a ZTE így is csak 4 ponttal győzött le bennünket.

Debrecenben nagyon kemény összecsapásra számíthatunk tehát, melyet csak akkor tudunk megnyerni, ha csapatként játszunk jól. Azaz, ha minden pályára lépő játékosunk jó átlag teljesítményre lesz képes, s néhányan ehhez pluszt is hozzá tudnak tenni. A hazaiak mellett szól egyrészt a hazai pálya, másrészt az is, hogy ők nem játszottak hét közben. Nagy kérdés, hogy a  szerdai zalaegerszegi „kiruccanás” mennyit vett ki a mieinkből, s mire leszünk képesek a DEAC ellen. Az biztos, hogy a ZTE ellen látottaknál jobban kell játszanunk, mert ha nem, akkor sima vereség lesz a vége.

Férfi kosárlabda NB I A-csoport – 3. forduló

  1. október 12. – péntek

18.00 óra: PVSK-VEOLIA – EGIS-Körmend

18.00 óra: Naturtex-SZTE-Szedeák – Atomerőmű SE (az M4 Sport élőben közvetíti)

18.30 óra: Alba Fehérvár – KTE-Duna Aszfalt

  1. október 13. – szombat

17.00 óra: DEAC – JP Auto-JKSE

17.00 óra: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Kaposvári KK

18.00: Sopron KK – Szolnoki Olaj KK

18.00 óra: SERCO-TF-BP – Zalakerámia ZTE KK

Szántai Tibor