A II. Szaniszló Sándor Emléktorna programja

Pénteken és szombaton játsszák Miskolcon, az Egyetemi csarnokban a II. Szaniszló Sándor Emléktornát, melyre csapatunk címvédőként érkezik, hiszen tavaly nem talált legyőzőre Miskolcon.

Idén várhatóan sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint tavaly volt, hiszen most sokkal erősebb lesz a mezőny. AZ NB I/B-csoportban szereplő MEAFC mellett ugyanis két erős szlovák csapat, a Losonc és a Zsolna lép még pályára. A 2018/2019-es szezonban a BKM Lucenec a szlovák Extraliga alapszakaszát az 5. helyen zárta. A negyeddöntőben a Svit 3-1-re verte őket, így nem kerültek a legjobb 4 közé. A BK Slavia Zilina gyengébben szerepelt, és a 10 csapatos szlovák Extraligában csak a kilencedik lett. A szlovákoknál október 4-5-én kezdődik az új szezon. A BK Lucenec a Komarno, a BK Slavia Zilina a Spisska Nova Ves ellen kezdi majd a 2019/2020-as szlovák Extraligát. 

A felkészülés során augusztus 31-én a miskolciak vendégeskedtek Losoncon és 95-69-re szenvedtek vereséget. A miskolci csapat edzője egyébként jó ismerősünk, hiszen Drahos Gábor két szezonban is játszott jászberényi színekben, mégpedig nem is akárhogyan.

Hogy a mieinktől néhány közös edzés után mi várható? Ezt nagyon nehéz lenne megjósolni, de a biztos, hogy a szlovák együttesek ellen oda kell tennie magát játékosainknak, ha partiban akarnak majd lenni ellenfeleikkel.

A II. Szaniszló Sándor Emléktornán egyébként, ahogy tavaly is, rendeznek egy női mérkőzést is, melyen az Aluinvent DVTK az MBK Ruzsomberok ellen mérkőzik.

Szaniszló Sándor okleveles gépészmérnök, nyugalmazott létesítményigazgató, a magyar kosárlabdasport, Miskolc, illetve a Miskolci Egyetem sportéletének meghatározó alakja volt, aki példaértékű életutat tudhatott maga mögött.

Az emléktorna programja:

Szeptember 6. – péntek

15.00 óra: Aluinvent DVTK – MBK Ruzsomberok

17.00 óra: JKSE – BKM Lucenec (szlovák)

18.45 óra: megnyitó

19.15 óra: MEAFC – BK Slavia Zilina (szlovák)

Szeptember 7. – szombat

15.00 óra: az előző napi két vesztes mérkőzése a 3. helyért

17.00 óra: az előző napi két győztes mérkőzése az 1. helyért

19.00 óra: eredményhirdetés

 

Szántai Tibor