„A sok munka mellett igyekszem jó és vidám hangulatot teremteni az edzéseken.” – Interjú Treba-Kovács Jánossal

A közelmúltban a JKSE NB1/B-s együttesében is játszó, 2013 óta pedig a klubot edzőként segítő Treba-Kovács Jánossal beszélgettünk.

1. Korábban játékosként segítetted a klubot, majd 2013 óta edzőként dolgozol a JKSE utánpótlásában. Milyen korosztályokat irányítasz most?

Az U12-es és az U14-es korosztály “A” csapatát irányítom.

2. Mióta edzed a mostani csapataidat?

Az U14-esekkel az előző szezon óta dolgozom, az U12-esekkel pedig szeptember óta.

3. Milyen a hangulat az edzéseken?

A hangulat az edzéseken nagyon jó. A gyerekek elfogadtak. A sok munka mellett igyekszem jó és vidám hangulatot teremteni az edzéseken.

4. Mennyire vagy megelégedve a játékosaiddal?

A serdülőkkel nagyjából meg vagyok elégedve. Ügyesek és sokat dolgoznak. Heti négyszer edzünk, néhány játékosnak egyéni képzésekre is van lehetőség. A gyerek csapattal kellett pár hónap még összeszoktunk, de velük is nagyszerű a munka, és ez már az eredményeken is kezd látszódni.

5. Hogy álltok jelenleg a bajnokságokban?

A serdülő csapattal az országos bajnokságban a főtáblán vagyunk. Szeretnénk az első 24-ben végezni. Megyeiben 4 győzelemmel és 1 vereséggel állunk a B csoport 2. helyén.

A gyerek csapattal az országos bajnokságban az alsóház legerősebb csoportjában foglalunk helyet. Megyeiben 2 győzelem, 2 vereség a mérlegünk.


6. Milyen rövid-, és hosszú távú célokat szeretnél megvalósítani az általad edzett együtteseknél?


A rövidtávú célom mindkét csapattal az, hogy a heti edzéstervet követni tudjuk. A hosszú távú cél nem lehet más, mint a soron következő korcsoportra felkészüljenek a gyerekek mind technikailag, taktikailag és fizikálisan is.