A Tehetséges Fiatalok-Basketball Players jutott az A-csoportba

Forrás: TF-Budapest Basketball facebook 

Miközben az NB I A-csoportjának elődöntői zajlanak, kiderült, hogy a kiesett MAFC helyére melyik csapat kerül a következő szezonban. A TF Basketball Players és a Vasas Akadémia a végletekig kiélezett párharcából végül előbbi került ki győztesként.

Az NB I A-csoportba jutásért a Tehetséges Fiatalok Basketball Players és a Vasas Akadémia csapata vívhatott egymással két győzelemig tartó párosmérkőzést az NB I/B döntőjében.

Ahogy azt a szakértők várták, csak a harmadik mérkőzés döntött a második vonal bajnoki címéről, amely egyben feljutást is jelent az NB I A-csoportjába. Ezen, a mindent eldöntő találkozón sokáig a Vasas Akadémia vezetett, ám a lefújás pillanatában – döntetlen állásnál – a vendégek szabálytalankodtak dobás közben Beákkal, aki büntetőzhetett. Az elsőt bedobta, s ezzel megnyerte a mérkőzést a TF Basketbal Players.

Tehetséges Fiatalok Basketball Players – Vasas Akadémia 67-66 (17-23, 16-18, 16-15, 18-10)
Az NB I/B-csoport döntőjének végeredménye:
2-1 a Tehetséges Fiatalok Basketball Players javára

A bb1.hu kosaras hírportál oldalán megjelent, hogy a TF Basketball Players beadja a nevezését az NB I A-csoportos bajnokság 2018/2019-es szezonjára. Amennyiben pedig valamennyi csapat megkapja az indulási jogot, úgy az NB I A-csoportjának 14. helyén végzett MAFC a következő szezont a második vonalban kezdheti majd.

Szántai Tibor