Aki válaszol: Katona Bence

A #myteamjkse szurkolói oldal interjút készített új játékosunkkal, Katona Bencével, melynek honlapukon megjelentetéséhez is hozzájárultak annak készítői.

A 7 kérdés – 7 válasz sorozatunk második részében a MAFC együttesétől érkező Katona Bence válaszolt kérdéseinkre.

 

  1. Miért választottad a JKSE csapatát?

 

– Szimpatikus csapat volt számomra a Jászberény, a célok a körülmények és az elvárások korán tisztázva lettek. Első osztályú csapatba szerettem volna igazolni mindenképpen és az egyéni fejlődésem szempontjából ebben a csapatban volt a legtöbb potenciál számomra, így nem sokat vacillálva döntöttem mellettük. Illetve körbejártam a várost is már és csak jókat tudtam mesélni róla itthon, nyugodt környék, minden megvan, ami kell.

 

  1. 2. Kit ismersz a jelenlegi keretből személyesen, kivel játszottál már együtt?

– Füzi Robival együtt húzhattuk először magunkra EB -n a címeres mezt Bulgáriában még U16 -ban, szóval vele régebbre nyúlik vissza a kapcsolatom. Stefan egy jó cimborám, sokat programoztunk együtt es nem mellesleg az U20 – as válogatottban csapattársam volt. Czirbus Józsival tavaly ellenfelek voltunk, de ismerjük egymást személyesen is.

 

  1. Mik voltak a legnagyobb utánpótlás sikereid?

– Legnagyobb utánpótlás sikereimhez a megszerzett 10 bajnoki címet említeném. Egyéni díjaim közül pedig a 4x-es MVP tagságot.

 

  1. Van-e a sportágon belül példaképed?

– Természetesen van példaképem a sportban. Akik a legnagyobb hatással voltak a játékomra és őket figyeltem állandóan gyerekkorom óta az Kobe Bryant es Lebron James volt. A magyar bajnokságban pedig mindig Vojvoda Dávid volt a szemem előtt, nagyon tetszik az ő játéka.

5. Mérkőzések előtt van valami babonád, öltözői rituáléd?

– A sok alapvető kosaras rituálé mellett van egy régi mániám. 10 éves korom óta minden egyes mérkőzésemre, de meg a röplabda diákolimpiára is ugyanazt a kis törölközőt vittem magammal kabalaként.

6. Mire vagy az eddigi karriered során a legbüszkébb?

 

– Legbüszkébb számos egyéni eredményem mellett két dologra vagyok. Egyrészt arra, hogy sikerült minden egyes korosztályban utánpótlás korom alatt minimum egyszer bajnoknak lenni csapataimmal, másrészt pedig arra vagyok büszke, hogy játszhattam az összes korosztályos Európa Bajnokságon U16-tól U20-ig a nemzeti csapatban.

 

  1. Mivel lennél elégedett a szezon végén?

 

– Szerintem a Jászberény idén talán az egyik leggyorsabban es leghatározottabban tette össze a játékoskeretét. Erős légiósokat igazoltunk és a magyar mag is versenyképes lesz szerintem. Kötelező elvárások nincsenek, de a tavalyi év után idén szerintem egy bármire esélyes csapatot fognak látni esténként a szurkolók. Egyénileg azt tűztem ki célként, hogy beépüljek teljesen a csapatba a lehető legrövidebb idő alatt es beletegyem mindazt, amire képes vagyok, legyen szó a játék bármely szegmenséről. Minden meccsen es edzésen 110%- ot fogok adni, remélem, ez biztosítani fogja sikerességemet es fejlődésemet az első osztályban.

 

+1. Végezetül szeretnék a szurkolókhoz szólni!

 

A szurkolóknak azt üzenném, hogy idén minden mérkőzés kiélezett lesz, minden este egy motivált csapatot fognak látni, akik látványos játékot fognak biztosítani a parketten. És ha ezek mellé párosul az ő buzdításuk es támogatásuk, akkor a legbátrabb célok is elérhetőek lesznek. Töltsük meg esténként a csarnokot es teremtsünk egy félelmetes légkört a vendégcsapatok játékosai es szurkolói számára.

 

Hajrá JKSE!

 

Köszönjük szépen az együttműködést és a kimerítő válaszokat, Bence! Sok sikert kívánunk!

 

Készítette a myteamjkse szurkolói oldal.