Az első negyedóra döntött a Kecskemét javára

Szombaton kora este a bajnokság 6. fordulójában a kecskemétiek vendégeskedtek a Bercsényi úti játékcsarnokban. Mi az első győzelmünk megszerzésére készültünk, míg a vendégek korábban már kétszer nyertek.  Fotó: Gémesi Balázs.

Ötből öt vereség az egyik oldalon – nálunk – és két győzelem egy vereség a másik – kecskeméti – oldalon. Ez volt a mérlege a két csapatnak az egymás elleni találkozó előtt, ugyanis KTE két mérkőzése – a PVSK és a Falco – ellen korábba elmaradt, azt később játsszák le.

Nálunk Marinkovics bokatörés, Peringer ujjtörés miatt nem lehetett ott a keretben, míg a vendégeknél nem volt sérült. Hiányzott a pálya mellől vezetőedzőnk, Nikola Lazics is, így Lo Elhadji Malick meccselt a kecskemétiek ellen. Egyesületünk vezetése hétfőre ígért közleményt a vezetőedző távollétét illetően.

A találkozót jól kezdtük, hiszen 4-0-ra, majd 8-6-ra is vezettünk, ám az első negyed második fele borzalmasra sikeredett. Míg a vendégek 14 pontot szereztek sorozatban, addig mi egyet sem. Így 8-20-szal zárult az első negyed. Rosszul dobtunk, rosszul védekeztünk, s ezt a lila mezes KTE játékosai ki is használták az első tíz percben. A folytatás sem ígért számunkra sok jót, mert 13-30 is állt már az eredményjelzőn, amikor éledezni kezdett csapatunk. Keményebben védekeztünk és jobban fejeztük be a támadásokat és az első félidő végére a 17 pontos kecskeméti előnyből csak 4 pont maradt (38-42). Ez pedig azt vetítette előre, hogy teljesen nyílt a találkozó sorsa, lehet esélyünk fordítani is.

Hogy ez mégsem sikerült, annak igazán két oka volt. Egyrészt hihetetlen ziccereket rontottunk – 3 az 1 ellen sem szereztünk például pontot, míg a másik oldalon 3-5 pontos előnynél valaki mindig dobott egy triplát. Üldöztük ellenfelünket, de 3 pontnál közelebb nem tudtunk jutni a kecskemétiekhez, akiknél a rutinos mag – Wittman, Djeraszimovics és Karahodzsics – nagyon jól játszott. Ők voltak csapatuk vezérei, de a többiek is mind jól szálltak be a játékba. Nálunk Alekszandrov sokkal jobb teljesítményt nyújtott támadásban, mint az előző két mérkőzésen, ám dobás hatékonyságunk csak a közepest érte el. Amikor pedig három perccel a vége előtt előbb Pantelics, majd Alekszandrov is kipontozódott, már nem volt esélyünk a győzelem megszerzésére (78-85).

A kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Kecskemét három rutinos játékosának köszönhetően megérdemelten nyerte meg a találkozót. A mieink 15 perc után ébredtek fel és kezdtek kosárlabdázni, ám ezt követően egyszer sem tudták átvenni a vezetést. Sorozatban ez már a harmadik nyerhető mérkőzésünk volt, melyen kicsúszott kezünkből a győzelem. A Pécs, a Szeged és most a Kecskemét ellen is nagyon kevésen múlott a siker, ám míg tavaly ilyen esetekben nekünk estek be a dobásaink, most Fortuna és a sors nem velünk van. Persze a sport örök igazsága, hogy a szerencse azok mellé pártol, akik sokat tesznek is ezért.

 

Jászberényi KSE – KTE-Duna Aszfalt 78-85 (11-24, 27-18, 18-19, 22-24)

Jászberényi KSE: Miller 20/3, Staten 12, Mészáros 6, Alekszandrov 16/6, Pantelics 9/3. Csere: Brbaklic 9/3, Reed 6, Ruják B. -.

KTE- Duna Aszfalt Wittmann 21/6, Thomas 11/3, Djeraszimovics 20/6, Djuraszovics 7/3, Karahodzsics 17/6. Csere: Lewis 5/3, Révész 4, Vukcsevics -, Kucsera -.

 

A találkozót követően az edzők és egy-egy játékos az alábbiakban fogalmazta meg véleményét a látottakról:

Lo Elhadji Malick, a JKSE edzője: – Tudatosabban, jól játszott a Kecskemét, megérdemelten győzött. Saját palánkunk alatt sok labdát szedtek és abból pontokat szereztek. Nehéz helyzetben vagyunk, keményen kell dolgozni, és mindenkinek oda kell tennie magát, hogy az első győzelmünket megszerezzük.

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: – A mai mérkőzésen a három rutinos játékosom – Wittmann, Karahodzics és Deraszimovics – mellett, akik kitűnő teljesítményt nyújtottak, a többi pályára lépő játékosomat is dicséret illeti. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez.

Mészáros Máté, a JKSE játékosa: – Sajnos visszatérő probléma, hogy a mérkőzéseken rosszul kezdünk és nagy előnyt adunk az ellenfélnek. Utána megpróbálunk visszajönni a meccsbe, ám ez hiába sikerül, fordítani nem tudtunk Szegeden és most sem. Nem lehet ilyen hullámzó a játékunk, ezt ki kell küszöbölnünk.

Marko Djeraszimovics, a KTE-Duna Aszfalt játékosa: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, s bár jól kezdtünk, meg kellett küzdenünk a győzelemért. Összességében egészen jól játszottunk, de voltak hibáink. Amikor a Jászberény felzárkózott, mindig újítani tudtunk.

 

Hajrá JKSE!

 

Szántai Tibor