A bevehetetlen Aréna Savariában a Falco ellen

A bajnokság 16. fordulójában Szombathelyen, a Fakco-Vulcano Energia KC Szombathely csapata ellen idegenben lép majd pályára csapatunk. A január 20-án, szombaton 18.00 órakor kezdődő találkozót az Aréna Savariában rendezik, ahol ebben a szezonban még nem nyert bajnokit magyar csapat.

Az esélytelenek nyugalmával léphet pályára csapatunk szombaton Szombathelyen a Falco gárdája ellen. Ez persze nem jelenti azt, hogy feltett kézzel utaznak kosarasaink a bajnokság egyik legjobb csapatához, de tény, magyar csapatok nem nyerni járnak az Aréna Savariába. A házigazdák ugyanis mind a hét szezonbeli hazai találkozójukat megnyerték eddig, s nem véletlenül számítanak a bajnokság egyik esélyesének.

Amióta a mieink az NB I A-csoportjában szerepelnek 13 bajnoki mérkőzést vívott egymással a két együttes, s a mérleg 10 szombathelyi és 3 jászberényi győzelem. A legjbbak között bemutatkozó évünknek számító 2011/22012-es szezonban mindkét mérkőzést a Falco nyerte. A következő idényben viszont hazai pályán 83-71-re legyőztük a szombathelyieket Jászberényben. A 2013/2014-es bajnoki évben két emlékezetes mérkőzést vívott egymással a két csapat. Szombathelyen 90-87-re ők nyertek, míg Jászberényben 101-92-re a mieink bizonyultak jobbnak. Utolsó győzelmünket a Falco ellen a 2015/2016-as szezonban arattuk, amikor hazai pályán 99-91-es győzelmet ünnepelhettünk. A két csapat legutóbbi három mérkőzését biztosan nyerte a szombathelyi alakulat, amely az ősszel 90-71-re nyert a Bercsényi játékcsarnokban. A statisztika tehát egyértelműen a házigazdák mellett szól, s az is, hogy hazai pályán szinte verhetetlen magyar csapatok számára a Falco. A labda persze ugyanúgy kerek nekik is, mint nekünk, de az biztos, hogy a találkozó esélyese egyértelműen a házigazdák csapata.

A Falco remek idegenlégiósok és nagyszerű magyar játékosok alkotta együttes. Igazi csapatként funkcionálnak a szombathelyiek, s ezt az is alátámasztja, hogy a különböző ranglistákon egyedül csak Perl Zoltán neve szerepel egyelőre az első három hely valamelyikén. A szombathelyiek válogatott játékosa 15 mérkőzésen elért 18,13 pontos átlagával a második legjobb pontszerző. Az első helyen nem kis büszkeségünkre most a mi pontgyárosunk Wallace áll, aki 10 mérkőzés 18,4 pontot átlagolt eddig. A játékosok teljesítményét objektív számok alapján legjobban mutató valorizációt tekintve Perl Zoltán legjobb magyarként a harmadik helyen áll a ranglistán.

A szombathelyik legutóbb rangadót játszottak Székesfehérvárott, s izgalmas végjátékban szenvedtek 4 pontos vereséget a bajnok Alba Fehérvártól. A mieink győzelemmel melegítettek a szombathelyi útra, hiszen szezonbeli legjobb teljesítményüket nyújtva legyőzték hazai pályán a kaposváriakat. A Falco hazai mérlege brutális: a Zalaegerszeg „megúszta” 6 pontos vereséggel a szombathelyi kirándulást, de az Atomerőmű 31, a MAFC pedig 35 vereséggel térhetett haza a vasi megyeszékhelyről. Azaz, nagyon nehéz mérkőzés vár a mieinkre, ahol a tisztes helytállás lehet az elsődleges cél. Közel sem lesz ugyanis mindegy, hogy a DEAC elleni mérkőzésre milyen hangulatban készülhetünk majd. Számunkra ugyanis az egy nagyon fontos találkozó lesz.

A 16. forduló valamennyi mérkőzését szombaton (január 20-án) rendezik. A játéknap Debrecenben kezdődik és Kecskeméten ér véget. Utóbbi helyszínen rendezik a forduló talán legérdekesebbnek számító összecsapását, melyen a jó formában lévő KTE-Duna Aszfalt a Szolnoki Olaj KK-t fogadja. Számunkra különösen érdekes a Sopron körmendi, valamint a MAFC kaposvári vendégszereplése.

A 16. forduló menetrendje:

január 20. – szombat

17.00 óra: DEAC – Alba Fehérvár

18.00 óra: Atomerőmű SE – Zalakerámia ZTE KK

18.00 óra: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

18.00 óra: Kaposvári KK – MAFC

18.00 óra: Naturtex-SZTE-Szedeák – PVSK-VEOLIA

20.00 óra: KTE-Duna Aszfalt – Szolnoki Olaj KK

Szántai Tibor