Bravúr a javából: legyőztük a bajnokot!

Az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság 24. fordulójában, szombaton este, igazi „nagyvad” vendégszerepelt a Bercsényi úti játékcsarnokban. A bajnoki címet védő Alba Fehérvárt láttuk vendégül, s bár minden ellenfelünk mellett szólt, a fiúk kitettek magukért és legyőzték a bajnokot.

Mindkét oldalon mindenki rendelkezésre állt, azaz a legjobb összeállításban léphettek pályára a csapatok. Pontosabban nálunk volt egy nagy hiányzó, hiszen a Szeged elleni kiállítása miatt Nikola Lazics nem lehetett ott a pálya mellett a kispadnál. Vezetőedzőnket, segítője Lo Elhadji Malick helyettesítette.

I. negyed
Meglehetősen álmosan kezdtek a vendégek, s ezt kihasználva azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Négy perc elteltével vezettünk 8-4-re a feltűnően sokat reklamáló vendégek ellen. Hill triplája után a 6. percben 11-9 volt az eredmény, majd megléptünk 17-12-re. Sőt, Wallace távolija után már 20-12 állt az eredményjelzőn. Ekkor Braniszlav Dzunics időt kért és megpróbálta felrázni csapatát. Ez annyira sikerült, hogy a játékrész utolsó percének kezdetére a vendégek egyenlítettek (20-20). A negyed Sejfics kosarával zárult, s így tízpercnyi játék után 2 ponttal vezettünk (22-20).

II. negyed
Még 3 perc sem telt el a negyedből, amikor Braniszlav Dzunicsnak már időt kellett kérni, hiszen 8 pontra nőtt csapata hátránya (32-24). A közönség élvezte a játékot és talán megérezte a meglepetés „szagát” is, mert űzte-hajtott a mieinket. A játékrész közepére 10 pontra nőtt az előnyünk (38-28), s ezt tartottuk is egy ideig. Feltűnő volt, hogy a palánkok alatti lepattanózásban sokkal jobbak voltunk ellenfelünknél, s a fehérváriaknál a célzással is voltak gondok, mert többször „homályt” is dobtak játékosaik. A félidő utolsó perce Lóránt Péter triplájával kezdődött – a kiváló játékosnak ez volt az első kosara a mérkőzésen -, de így is 7 pontos előnyünkkel zárult az első kétszer tíz perc (45-38).

A lelátó népe – a jászberényi szurkolók – elégedetten taglalták az első félidőben látottakat a nagyszünetben. Persze azt mindenki tudta, hogy egy nagyon kemény második félidő vár csapatunkra, s várhatóan a folytatásra feljavul a fehérvári alakulat. Volt aki úgy értékelte az első félidőt, hogy bármi lesz a vége, már ezért megérte megnézni a helyszínen a találkozót. Pedig a java még hátra volt.

III. negyed
A nagy fehérvári feltámadás helyett ez a tíz perc is a mieinkről szólt, akik óriási lelkesedéssel és nagyon jól játszva még növelni is tudták előnyüket. Védekezésünkről mindent elmond, hogy öt perc alatt a bajnok játékosai mindössze 4 pontot szereztek, miközben Wallace vezérletével támadásban is remekül „muzsikált” csapatunk. A 27. percben már 15 ponttal vezettünk (57-42). Ez pedig már sok volt Dzunics mesternek, aki időt kért. Úgy tűnt, hogy sikerült is felrázni fiait, mert két hibánkat kihasználva gyorsan 4 pontot szerzett az Alba (57-46). Ekkor viszont Lo Elhadji Malick kért időt, s ez is hatott, hiszen a negyed végére visszaállt a 15 pontos különbség (65-50). Ki gondolta volna a találkozó előtt, hogy 30 percnyi játék után ilyen előnnyel várhatjuk majd a találkozó hajráját? Hát biztos, hogy nem sokan. A csodára azonban még 10 percet várni kellett, s tudtuk, hogy nem lesz könnyű.

IV. negyed
A záró tíz perc első felében sikerült megőriznünk előnyünket, s egyre inkább reménykedhettünk a bravúrban, hogy legyőzzük a bajnokot. A győzelemért járó két pontot azonban nem adták könnyen. A fehérváriak összeszorított fogakkal küzdve csökkenteni kezdték hátrányukat, a mely négy perccel a vége előtt már csak 8 pont volt (73-65). Fáradni látszottak a mieink, ám a legjobbkor jött a lelátóról a biztatás, Igaz, Lóránt kosarával 73-67-re jött fel a vendég alakulat, ám Nelson triplája megnyugtatólag hatott a mieinkre (76-67). Innen pedig már nem is engedtük ki a kezünkből a győzelmet. s a találkozó lefújást követően (82-72) következhetett a győzelmi fieszta.

Aki nem látta a találkozót, annak talán kicsit hihetetlen az eredmény, hiszen a bajnoki cím védőjét, az idei szezonban nemzetközi színtéren is remekül szereplő Alba Fehérvár együttesét végig vezetve, nagyszerű játékkal győzte le csapatunk. Az együttesek között elsősorban a lepattanózásban volt nagyon nagy a különbség a mieink javára. A találkozó végén a fehérváriak is elismerték, a látottak alapján, teljesen megérdemelt győzelmünk, amely nagyon kellett, hiszen vetélytársaink közül a debreceniek és a MFC is nyert a 24. fordulóban.

Minden pályára lépett játékosunk dicséretet érdemel, hiszen mindenki hozzátett valamit ehhez a csodálatos győzelemhez.

JP Auto-Jászberényi KSE – Alba Fehérvár 82–72 (22–20, 23–18, 20–12, 17–22)

JP Auto-JKSE: Nelson 10/3, Rakics 14/6, Wallace 27/12, Lucsics 14/6, Sejfic 10. Csere: Kerpel-Fronius 3, Molnár M. -, Cseh 4.

Alba Fehérvár: Hill 5/3, Simpson 8/6, Pointer 13, Lóránt 7/3, Keller Á. 20/6. Csere: Filipovity -, Mohammed 4, Horton 7, Keller I. 2, Kovács Á. 6/3.

Lo Elhadji Malick, a JP Auto-JKSE másodedzője: – A szív diadala volt ez a mai győzelem. A Szeged elleni vereséget követően a fiúk nagyon meg akarták mutatni, hogy mire képesek, és ez sikerült. Szinte száz százalékban meg tudtuk valósítani azt, amit elterveztünk, s ez egy Alba Fehérvár ellen óriási dolog. Köszönöm a csapatnak, hogy elfogadtak a kispad mellett.

Braniszlav Dzunics, az Alba Fehérvár vezetőedzője: – Gratulálok a Jászberénynek, mert megérdemelten nyert ma ellenünk. A védekezésünk nem volt megfelelő, nagyon sok lepattanót engedélyeztünk a hazaiaknak, akik sokszor eredményesek voltak második szándékból. Mennünk kell tovább, hiszen sűrűn jönnek a mérkőzések.

A 24. forduló további eredményei:

Szolnoki Olaj KK – Falco-Vulcano Energia KC 84-74
MAFC – Atomerőmű SE 89-78
PVSK-Veolia – DEAC 81-88
Zalakerámia ZTE – Sopron KC 96-86
EGIS Körmend – Naturtex-SZTE-Szedeák 77-72
KTE-Duna Aszfalt – Kaposvári KK 82-68

Szántai Tibor