Cseh György: kemény volt a rávezető hét

Augusztus 13-án kezdte meg a felkészülést csapatunk a 2017/2018-as bajnoki szezonra. Az első, rávezető héten még közel sem volt teljes a keret, hiszen az idegenlégiósok majd szeptember 1-jén csatlakoznak a többiekhez.

Azok viszont, akik már most rendelkezésére álltak Nikola Lazics mesternek, nem pihenéssel töltötték az elmúlt hetet. Erről tanúskodnak Cseh Gyuri szavai is, aki érdeklődésemre a következőket mondta:

– Igen hosszú volt az első hét hiszen hétfőn kezdtünk és még szombaton is két edzésünk volt. A következő vasárnapot és a hétfőt (nemzeti ünnep) megkaptuk pihenőnek. A szokásoknak megfelelően kicsit nehéz volt elkezdeni az edzéseket, de nagyon jók voltak az erdei futások és az egyéni képzések is. Igazi rávezető hét volt ez a későbbi, még keményebb, intenzívebb munkára, ami ránk vár. Most még inkább a fizikalitáson van a hangsúly, de ez így természetes. Biztos, hogy nagyon kemény szezon elé nézünk, mert a hírek szerint a többi csapat is erősít, s csak akkor tudunk jó eredményeket elérni, ha már most mindenki odateszi magát. Ezzel nincs is baj, nagyon jó hangulatban telnek az edzések.

Szántai Tibor