Egyenlített a Falco, bronzérmes az Alba

Forrás: Kosársport Mkosz facebook

Kedden lejátszották a nagy- és kisdöntő második mérkőzését. A Falco egyenlített a fináléban, míg az Alba Körmenden is nyert, s ezzel megszerezte a bajnoki bronzérmet.

Kedden újabb mérkőzéseket rendeztek a harmadik és az első helyért folyó párharcokban. Előbb két győzelemig tartott, s el is dőlt, mivel az Alba Fehérvár Körmenden is győzni tudott. A fináléban viszont egyenlített a Falco.

Második mérkőzés a 3. helyért

A hazai pályán elért győzelmet követően idegenben is esélyesként lépett pályára Körmenden az Alba Fehérvár csapat. Ehhez képest az első 10 percben a hazaiak meglepték ellenfelüket és 6 pontos előnyre tettek szert (30-24). Egyik csapat sem nagyon foglalkozott a védekezéssel, de ez a második 10 percben megváltozott. A fehérváriak fordítottak (44-47), majd a nagyszünetet követő játékrészben el is döntötték a találkozó sorsát. A záró tíz percben ár csak az volt a kérdés, hány ponttal nyeri a találkozót a vendég gárda, s szerzi meg ezzel a bajnoki bronzérmet.

Egis Körmend – Alba Fehérvár 83-95 (30-24, 14-23, 17-30, 22-18)


Legjobb pontszerzők: Davis 17/6, Ferencz 15/12, Csorvási 13, Halász 12/6, Fanning 12/3 ill. Mohammed 20/3, Simpson 17/9, Lóránt 13/3, Keller Á. 13, Pointer 11/3, Horton 10

A bronzpárharc végeredménye: 2-0 az Alba Fehérvár javára

Bajnoki döntő második mérkőzés

Az Alba elleni elődöntőben megsérült Govens – nem kis meglepetésre – játékra jelentkezett, s ezzel javultak a hazaiak esélyei a második találkozón. A szombathelyiek az első negyedben szurkolóik támogatását meghálálva 5 pontos előnyt szerezte (26-21), majd a második negyedben már 11 ponttal is vezettek. A nagyszünetre mégis 3 pontos szolnoki előnnyel mentek a csapatok, mert a negyed második felében egyértelműen jobban játszott az Olaj. csapata (39-41). A különbség a harmadik negyedben tovább nőtt, s a Szolnok megérdemelten vezetett 60-67-re 30 percnyi játék után. Ekkor semmi jele nem volt annak, hogy a vendégek a záró tíz percben mindössze 6 (!) pontot szereznek majd. Ez pedig nagyon kevésnek bizonyult. Az elrontott vendég támadásokat rendre kosárral büntette a Falco és fordítani tudott. Izgalmas végjátékot követően 3 ponttal nyert a második találkozót a Szombathely és egyenlített. A Szolnok nagy lehetőséget szalasztott el, mert ezt a találkozót megnyerhette volna, ám az utolsó öt percben a vendégek játékosai rendre rossz döntéseket hoztak és sok dobást is elhibáztak.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Szolnoki Olaj KK 76–73 (26–21, 13–20, 21–26, 16–6)

Legjobb pontszerzők: Váradi 15/9, Perl 11/6, Govens 10/3, Boriszov 10, Taylor 10 ill. Perry 23/18, Vojvoda 12/6, Browning 10/6, Andris 10

A bajnoki döntő állása: 1-1

Bajnoki döntő – 3. mérkőzés
június 14. – csütörtök
20.00 óra: Szolnoki Olaj KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (az M4 Sport élőben közvetíti)

Szántai Tibor