Ez történt a 21. fordulóban

Forrás: Kosársport Mkosz facebook

Csonka fordulót játszottak szerdán este az NB I A-csoportos férfi kosárlabdabajnokságban, mivel a körmendiek s a fehérváriak nemzetközi kupakötelezettsége miatt két találkozót későbbre halasztottak. A lejátszott mérkőzéseken három vendég és két hazai siker született. Számunkra a legfontosabb: végre megszereztük szezonbeli első idegenbeli győzelmünket, s ezzel növeltük előnyünket a mögöttünk állókhoz képest.

Amint arról külön tudósításban beszámoltunk, csapatunk Kecskeméten – nagy küzdelemben – megszerezte szezonbeli első idegenbeli győzelmét, s ezzel közelebb került a középső házba kerülésért folytatott versenyben a szegediekhez. Helyzetünket az is tovább javította, hogy a mögöttünk lévő vetélytársaink mind vereséget szenvedtek a szerdai játéknapon.

A kecskemétiekkel a felsőházat jelentő 5. helyért versenyt futó zalaegerszegiek és paksiak is idegenben léptek pályára a 21. fordulóban. A ZTE Kaposváron az utolsó negyedben biztosította be győzelmét, míg a Paks az első negyedet nyerte meg nagyon, s a folytatásban a Sopron nem tudott fordítani. A kaposváriaknak nem sikerült, ami a paksiaknak igen, hiszen az első negyedet ők is megnyerték, ám a következő három negyedet mind elveszítették. A Sopron ezzel szemben megnyert a második félidőt az Atomerőmű ellen, de az első félidőben összeszedett nagy hátrányt nem tudta ledolgozni.

Kaposvári KK – Zalakerámia ZTE KK 80–91 (33–21, 15–22, 18–24, 14–24)

Sopron KC – Atomerőmű SE 87-99 (17-32, 18-20, 20-17, 32-30)

Szombathelyen a DEAC vendégszerepelt, s bár a vendégek végig kemény ellenállást fejtettek ki, a Falco megőrizte makulátlan mérlegét. Érdekes, hogy minkét együttes két-két negyedet nyert, s a Szombathely sikerét a harmadik játékrész alapozta meg.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – DEAC 95–86 (25–17, 21–28, 30–18, 19–23)

Szolnokon egyértelműen a listavezető volt az esélyes a MAFC ellen. A fővárosiak az első negyedet döntetlenre hozták és még a félidőben is csak 6 pontos hátrányban voltak. A különbség a harmadik negyedben megduplázódott, majd az elfáradó vendégek ellen nagyon megnyert az utolsó 10 percet a Szolnok.

Szolnoki Olaj KK – MAFC 102-73 (24-24, 20-14, 28-22, 30-13)

A 21. fordulóból két mérkőzést halasztottak későbbre. Ezeket – Naturtex-SZTE-Szedeák – Alba Fehérvár és PVSK-VEOLIA – EGIS Körmend – március 28-án rendezik meg.

A bajnokság állása:
1. Szolnoki Olaj KK 18 gy 3 v
2. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely16 gy 5 v
3. EGIS Körmend 15 gy 5 v
4. Alba Fehérvár 14 gy 6 v
5. Zalakerámia ZTE KK 12 gy 9 v
6. Atomerőmű SE 12 gy 9 v
7. KTE-Duna Aszfalt 11 gy 10 v
8. PVSK-Veolia 9 gy 11 v
9. Kaposvári KK 9 gy 12 v
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 8 gy 12 v
11. JP Auto-JKSE 7 gy 14 v
12. DEAC 6 gy 15 v
13. Sopron KC 4 gy 17 v
14. MAFC 4 gy 17 v

Szántai Tibor