Hazai pályán az Atomerőmű ellen kezdjük az új szezont

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében elkészítették a 2018/2019-es, NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság sorsolásának tervezetét. A találkozók pontos időpontja (napja és kezdési ideje) az augusztus 28-ai egyeztetésen kerül véglegesìtésre, de az biztos, hogy ebben a sorrendben játszunk majd vetélytársaink ellen.

Az biztos, hogy a paksiakkal, az Atomerőmű SE csapatával játsszuk az első bajnoki mérkőzést a 2018/2019-es szezonban, mégpedig hazai környezetben. Ezt követően két idegenbeli találkozó jön (Zalaegerszeg és Debrecen), majd az Alba Fehérvár együttesét fogadjuk. Azaz, igen kemény mérkőzésekkel kezdjük az új szezont, de az igazság az, hogy egyetlen könnyű mérkőzésre sem számíthatunk, hiszen a magyar bajnokság évről-évre egyre erősebb, s ez a tendencia most sem szakad meg.

A szövetségben a mérkőzésnapokat is megjelölték, ám mivel az Alba Fehérvár kivételével egyetlen csapat sem rendelkezik önálló csarnokkal, így az egyéb sport- és kulturális események miatt nem lehet minden mérkőzést azokon a napokon lejátszani. A mérkőzések időpontjainak véglegesítése az augusztus 28-ai egyeztetésen történik meg, s akkor azt természetesen azonnal közzé is tesszük.

A tervek szerint egyébként a szezon szeptember 29-én, szombaton kezdődik, s karácsonykor és az év utolsó napjaiban is lesznek mérkőzések. A jövő év januárjában pedig már az első hétvégén folytatódik a bajnoki pontvadászat. Az alapszakasz utolsó fordulóját 2019. március 30-án, szombaton rendezik, amikor a mieink Kaposvárra látogatnak.

Csapatunk mérkőzései fordulóról fordulóra a 2018/2019-es szezonban

1. forduló
JP Auto-Jászberényi KSE — Atomerőmű SE

2. forduló
Zalakerámia ZTE KK — JP Auto-Jászberényi KSE

3. forduló
DEAC — JP Auto-Jászberényi KSE

4. forduló
JP Auto-Jászberényi KSE — Alba Fehérvár

5. forduló
Pécsi VSK-VEOLIA — JP Auto-Jászberényi KSE

6. forduló
JP Auto-Jászberényi KSE — Egis Körmend

7. forduló
KTE-Duna Aszfalt — JP Auto-Jászberényi KSE

8. forduló
JP Auto-Jászberényi KSE — Sopron KC

9. forduló
JP Auto-Jászberényi KSE — TF-Budapest

10. forduló
Naturtex-SZTE-Szedeák — JP Auto-Jászberényi KSE

11. forduló
JP Auto-Jászberényi KSE — Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

12. forduló
Szolnoki Olaj KK — JP Auto-Jászberényi KSE

13. forduló
JP Auto-Jászberényi KSE — Kaposvári KK

14. forduló
Atomerőmű SE — JP Auto-Jászberényi KSE

15. forduló
JP Auto-Jászberényi KSE — Zalakerámia ZTE KK

16. forduló
JP Auto-Jászberényi KSE — DEAC

17. forduló
Alba Fehérvár — JP Auto-Jászberényi KSE

18. forduló
JP Auto-Jászberényi KSE — Pécsi VSK-VEOLIA

19. forduló
Egis Körmend — JP Auto-Jászberényi KSE

20. forduló
JP Auto-Jászberényi KSE — KTE-Duna Aszfalt

21. forduló
Sopron KC — JP Auto-Jászberényi KSE

22. forduló
TF-Budapest — JP Auto-Jászberényi KSE

23. forduló
JP Auto-Jászberényi KSE — Naturtex-SZTE-Szedeák

24. forduló
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely — JP Auto-Jászberényi KSE

25. forduló
JP Auto-Jászberényi KSE — Szolnoki Olaj KK

26. forduló
Kaposvári KK — JP Auto-Jászberényi KSE

A végleges menetrendet – az egyes játéknapokkal és kezdési időpontokkal tehát augusztus utolsó napjaiban már közölni fogjuk.

Szántai Tibor