Így áll a rájátszás a felső-, a középső- és az alsóházban

Forrás: Kosársport Mkosz facebook

Bár bennünket legjobban az alsóházi rájátszás érdekel, természetesen a felső- és a középházban is folyik a küzdelem a helyekért, melyek meghatározzák, hogy mely csapatok kerülnek az egyenes kieséses szakaszba, s ott hogyan alakul a párosítás.

Felsőház

Az első öt helyezett azt dönti el egymás között, hogy kik lesznek a kedvezményezettek (az első négy) az egyenes kieséses szakasz első fordulójában, a legjobb 8 között. Az első helyezett pedig azzal is számolhat, hogy a folytatásban mindig számolhat a pályaelőnnyel. Persze csak addig, amíg tovább jut.

Nos, a felsőház első három fordulójában az alapszakaszt megnyerő Szolnok kétszer lépett pályára, s mindkét mérkőzését megnyerte. Az Alba Fehérvár is 100 %-os a felsőházi rájátszásban, a székesfehérváriak mindhárom mérkőzésüket megnyerték. A Falco egy meccset nyert, egyet veszített, míg a Körmend kettő, a Kecskemét három mérkőzését is elveszítette.

A felsőház állása:

1. Szolnoki Olaj KK 23 gy 5 v
2. Alba Fehérvár 21 gy 8 v
3. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 20 gy 8 v
4. EGIS Körmend 18 gy 10 v
5. KTE-Duna Aszfalt 15 gy 13 v

A felsőházi rájátszás 4. fordulójának programja:

2018. április 18. – szerda
18.00 óra: EGIS Körmend – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
18.30 óra: Szolnoki Olaj KK – Alba Fehérvár

Középház

A Pécs és a Szeged játszott már 3-3 mérkőzést. A baranyaiaknak két győzelem és egy vereség, a szegedieknek egy győzelemmel és két vereség az eddigi mérlege. A másik három együttes 2-2 mérkőzésen van túl, s mind a Kaposvár, az Atomerőmű és a ZTE is egyszer győzött, egyszer veszített. Ebben az ötösben az első három helyért folyik a küzdelem, mert a csoport első három helyezettje csatlakozik majd a felsőház csapataihoz (legjobb 8) az egyenes kieséses szakaszban. Azaz, a 6., a 7. és a 8. helyen juthat a csoport első három csapata a folytatásba.

A középház állása:

6. PVSK-VEOLIA 15 gy 14 v
7. Zalakerámia ZTE KK 14 gy 14 v
8. Atomerőmű SE 14 gy 14 v
9. Kaposvári KK 13 gy 15 v
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 12 gy 17 v

A középháti rájátszás 4. fordulójának programja:

2018. április 18. – szerda
18.00 óra: Kaposvári KK – Zalakerámia ZTE KK
18.00 óra: Atomerőmű SE – PVSK-VEOLIA

Alsóház

Két forduló után nem sokat változott a helyzet, hiszen továbbra is a MAFC és a Sopron áll az utolsó két helyen. A DEAC mindkét eddigi találkozóját megnyerte, a MAFC győzött nálunk, mi nyertünk a Sopronnál, míg utóbbiak mindkét mérkőzésüket elveszítették. Amennyiben a következő körben nyerünk hazai pályán a DEAC ellen, az már nagy valószínűséggel bennmaradást érhet.

Az alsóház állása:

11. DEAC 10 gy 18 v
12. JP Auto-JKSE 10 gy 18 v
13. MAFC 7 gy 21 v
14. Sopron KC 6 gy 22 v

Az alsóházi rájátszás 3. fordulójának programja:

2018. április 18. – szerda
18.00 óra: MAFC – Sopron KC
2018. április 21. – szombat
18.00 óra: JP Auto-JKSE – DEAC

Szántai Tibor