Ismét egy ponttal vertük az Atomerőmű csapatát

Izgalmas, szoros mérkőzéseket hozott az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság 14. fordulójában lejátszott hat mérkőzés. Fiaink Pakson vendégszerepeltek, s ahogy az ősszel hazai pályán, úgy idegenben is egy ponttal győzték le az ASE együttesét.

A várt nagy küzdelmet, a végletekig kiélezett végjátékot hozott a mieink paksi vendégjátéka. Ahogy azt már az előző 2-3 fordulóban „megszokhattuk”, csapatunk nagyon álmosan kezdett, s ezt a hazaiak jól ki is használták az első három percben. Nikola Lazicsnak 8-0-s hazai vezetésnél időt is kellett kérnie, s ezt követőn megérkezett a pályára a mi csapatunk is. Biztosan dobtuk a büntetőket, s szép lassan csökkenni kezdett a házigazdák előnye. Náluk ott volt a pályán és jól is játszott a vállsérülése miatt műtétre kényszerülő Evans. Az amerikai légiós a mieink elleni találkozót még bevállalta, de azután kés alá fekszik. A paksiak a Szombathelyen létszámfölöttivé váló Norfleettel pótolják majd őt, aki ellenünk még nem lépett pályára. A negyed végére elsősorban Coleman pontjainak, no meg Pantelics lepattanózásának köszönhetően felzárkóztunk 21-18-ra. A második negyedben sem változott a játék képe, rendre a hazaiaknál volt a pár pontos előny. Egyszer, Rakics kosara után ugyan sikerült egyenlítenünk, de a nagyszünetre így is 3 pontos paksi előnnyel (38-35) vonultak pihenőre a csapatok. Védekezésünkkel nem volt különösebb probléma, de támadásainkban sok volt a hiba.

A nagyszünet után a harmadik negyedben is folytatódott a kemény, fizikális játék. A 25. percben Raust megkapta második technikai büntetését, s ezzel számára befejeződött a találkozó. Egyik legjobbját veszítette el az ASE, de ennek ellenére egészen a játékrész hajrájáig tartotta vezetését a hazai gárda. A hajrában viszont a mieink vették át a játék irányítását és Pitts kosara után 60-58-ra már mi vezettünk.

Jól kezdtük a záró tíz percet, hiszen 60-63-nál azért támadtunk, hogy növeljük az előnyünket. Ez nem sikerült, sőt a hazaiak egy 11-2-es rohanás után 71-65-re átvették a vezetést. Különösen Trajkovski volt elemében, akinek nagy szerepe volt a fordításban. Ekkor még közel öt perc volt hátra, és senki sem gondolta, hogy a hazaiak már nem szereznek több pontot. Márpedig ez történt. Kellett ehhez a mieink jó védekezése mellett az is, hogy a paksiak a legjobb helyzetekből sem tudtak újabb kosarat szerezni. Előbb felzárkóztunk 71-70-re, majd pár másodperccel a vége előtt Pitts kosarával ismét mi vezettünk (71-72).  Ez is maradt a végeredmény, s immár harmadik idegenbeli győzelmünket könyvelhettük el.

Egy egypontos sikerhez a legtöbb esetben kell a szerencse is. Azért persze meg kell küzdeni. Nos, a mieink egyetlen pillanatra sem adták fel a győzelem reményét és akarásuk eredménye lett az újabb nagyszerű siker.

Nálunk Coleman volt a legjobb pontszerző (20), ám teljesítményén sokat ront a hét eladott labda. Dupla-duplát ért el Djordje Pantelics (11 pont és 10 lepattanó), s a három csere, Kerpel-Fronius, Brbaklics és Cseh is jól szállt be a mérkőzésbe. Nálunk minden pályára lépett játékos szerzett pontot, s ha valaki hibázott, akkor azt a többiek megpróbálták javítani. Amin mindenképpen javítanunk kell, az az eladott labdák száma (15). Ez ugyanis egy ilyen kiélezett találkozón döntő lehet.

Atomerőmű SE – JP Auto-Jászberényi KSE 71-72 (21-18, 17-17, 20-25, 13-12)

Atomerőmű SE: Kovács Ák. 7/3, Evans 10/3, Faust 11, Eilingsfeld 8/6, Trajkovski 18/6. Csere: Ruják 6, Medve -, Jevtovics 11.

JP Auto-JKSE: Pitts 17/9, Rakics 8/6, Coleman 20, Alekszandrov 10, Pantelics 11/3. Csere: Kerpel-Fronius 2, Cseh 2, Brbaklics 2.

A 14. forduló további eredményei

KTE-Duna Aszfalt – Zalakerámia ZTE KK 97-91

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Sopron KC 75-74

PVSK-VEOLIA – Alba Fehérvár 78-73

Szolnoki Olaj KK – Naturtex-SZTE-Szedeák 64-58

SERCO-TF-BP – Kaposvári KK 79-81 (hosszabbítás után)

  1. január 9. – szerda

18.00 óra: EGIS-Körmend – DEAC

A bajnokság állása:

  1. Szolnoki Olaj KK 13 gy 1 v
  2. EGIS Körmend 10 gy 3 v
  3. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 9 gy 5 v
  4. JP Auto-JKSE 9 gy 5 v
  5. PVSK-VEOLIA 8 gy 6 v
  6. Zalakerámia ZTE KK 8 gy 6 v
  7. DEAC 7 gy 6 v
  8. Atomerőmű SE 7 gy 7 v
  9. KTE-Duna Aszfalt 7 gy 7 v
  10. Sopron KC 6 gy 8 v
  11. Alba Fehérvár 5 gy 8 v
  12. Kaposvári KK 5 gy 9 v
  13. Naturtex-SZTE-Szedeák 3 gy 11 v
  14. SERCO-TF-BP 1 gy 13 v

A Körmend és a DEAC 1-1 mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Hajrá JP Auto-JKSE

Szántai Tibor