Jász-Nagykun-Szolnok Megye 2. Legjobb Mini csapata lett a Lehel Kosársuli!

Az elmúlt hétvégén, vasárnap Szolnokon került megrendezésre a Megyei Mini csapatok négyes döntője, ahol a Lehel Kosársuli gárdája is érdekelt volt.

Az elődöntőben a mieinknek a karcagiak ellen kellett volna pályára lépniük, ám mivel a Karcagi SE Pusztai Sasfiókák csapata nem tudott részt venni a négyes döntőn, így játék nélkül kerültek ifjú tehetségeink a fináléba.

A döntőben ugyanakkor a Pityke Kicsik együttesével kellett összemérniük erejüket a Lehel Kosársuli fiataljai.

Az összecsapást vetélytársunk kosarasai kezdték jobban, akik az első etap elteltével 15 pontos előnyt alakítottak ki a mieinkkel szemben (26-11).

A következő negyedben aztán igyekezett faragni hátrányán Szögi Ádám edző gárdája, viszont a Pityke Kicsik  játékosainak minden akciónkra volt válaszuk, ezáltal a félidőben már több, mint 20 pont volt a különbség a felek között (43-19).

A harmadik szakasz valamivel szorosabb játékot hozott, ám ezt a felvonást is ellenfelünk nyerte meg, ennek értelmében pedig 64-33-ra módosult az állás a befejező ciklus előtt.

A negyedik játékrészben viszonylag kevés pontot láthattak a találkozó szimpatizánsai, a mieink mindent megtettek, de végül nem tudtak csökkenteni a differencián, így végül 74-36 arányban győzött a Pityke Kicsik csapata a lefújást követően.

Ezzel az eredménnyel a Lehel Kosársuli gárdája lett Jász-Nagykun-Szolnok Megye 2. Legjobb Mini csapata, amihez innen is gratulálunk!

Pityke Kicsik-Lehel Kosársuli 74-36
(26-11, 17-8, 21-14, 10-3)
Szolnok

Lehel Kosársuli: Kocza B. 20, Badari Z. 6, Sas G. 4, Tóth Á. 3, Zelena Á. 2, Lukácsi R. 1, Házkötő G. -, Hőgye I. -, Hodossi M. -, Virág T. -., Hőgye T. -.

Szögi Ádám edző így értékelte a mérkőzést:”Nagyon sajnálom, hogy az eredmény nem adja vissza a mérkőzésen mutatott játékunk képét. Véleményem szerint ebben a szezonban a mai nap játszottunk a legjobban. Gratulálok a fiúknak, mert ebben az évben Jász-Nagykun-Szolnok Megye 2. Legjobb Mini csapata a Lehel Kosársuli gárdája. Jó pihenést mindenkinek, augusztusban találkozunk.