JKSE Kosársuli: 1 győzelem, 1 vereség a Kenguru Kupa legutóbbi fordulójában

2018.03.03-án, Kecskeméten, a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium tornacsarnokában rendezték az Országos Kenguru Kupa C csoportjának újabb fordulóját, ahol a JKSE Kosársuli Kenguru együttese is érdekelt volt.

A mieink mellett, a Kecskeméti KA Vadmacskák, valamint a félegyházi FTSI Batthyány L. Iskola gárdái mérték össze ezúttal erejüket a B csoportba való feljutásért.

Baráth Géza tanítványai első mérkőzésüket a Kecskeméti KA Vadmacskák együttesével játszották. A kecskeméti lányok nem kímélték csapatunkat, harcoltak, küzdöttek a győzelemért. Ifjú tehetségeink ugyanakkor nem tudták elkapni a ritmust, így a pályaválasztók el tudtak lépni tőlünk a mérkőzés első felében. Később igyekeztünk faragni hátrányunkon, ám a továbbiakban már nem tudtuk utolérni a kecskemétieket, akik így végül 60-33 arányban bizonyultak jobbnak nálunk.

KKA Vadmacskák – JKSE Kosársuli  60-33

Kecskemét

Legjobb dobóink: Hamar Barnabás 10, Horti Bálint 8.

A következő összecsapáson a kecskemétiek találkoztak a félegyháziakkal, ahol a Kecskeméti KA Vadmacskák gárdája 89-26-ra tudott diadalmaskodni.

Ezt követően ismét pályára léptek a mieink, méghozzá a C csoportban való maradásért, amelyhez az FTSI Batthyány L. Iskola csapatát kellett legyőznünk.

Baráth Géza kosarasai ezen a találkozón ellentmondást nem tűrve, végig vezetve, jó játékkal győztek, így bent maradtak a C csoportban.

JKSE Kosársuli – FTSI Batthyány L. Iskola 63-24

Kecskemét

Legjobb dobóink: Gasztonyi Viktor 16, Horti Bálint 14.