Junior csapatunk hazai pályán vágott vissza a szegedi vereségért!

Kép: Vas Róbert

A Junior Alsóházi Rájátszás Keleti csoportjának harmadik fordulójában a mai napon hazai pályán fogadta a SZEDEÁK/A együttesét a Lehel Kosársuli.

Ahogy a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia Kőbánya gárdája ellen, úgy a szegediekkel szemben megrendezett összecsapásra is sok szurkoló látogatott ki, így minden adva volt ahhoz, hogy a mieink megszerezzék az első győzelmüket csoportjukban.

A találkozót mindenesetre a Csongrád megyeiek kezdték jobban, akik villámrajtot véve 2 percet követően 3-8-ra lógtak meg tőlünk. Harkai Hunor alakulata Kaszás Márton, valamint Szőke Soma révén igyekezett kapaszkodni a következő percekben, de a vendégek továbbra is jól dobtak, ezért a 8. percben már 10 egységgel húztak el a jászberényi fiúktól (7-17). Ezen a differencián 3 egységet tudtak faragni fiatal kosarasaink a negyed végére, ezáltal 12-19-ről jöhetett az újabb játékrész.

A második etap első perceiben 15 pontra hízott a különbség a felek között (15-30), ám ezt követően ifjú tehetségeink óriási felzárkózásba kezdtek és Kovács Ákos, Szőke Soma, Vas-Teplán Miklós, valamint Répási Roland több jó akciójával egészen 32-34-re közelítették meg ellenfelüket a 19. percre. A félidő előtti utolsó 1 percben a mi szempontunkból a legjobbkor talált be Kaszás Márton távolról, amivel már nálunk volt az előny (35-34), azonban a szegediek Kamenik révén büntetőből tudtak egyenlíteni (35-35). Szerencsére a nagyszünet előtti végső roham a miénk volt, amely támadásban Répási Roland célzott nagyszerűen, ezzel pedig 38-35-ös jászsági vezetésnél mehettek a csapatok a pihenőre.

A harmadik periódust aztán a szegediek indították két duplával (38-39), de csapatunk erre a két gyors kosárra Répási Roland, illetve Vas-Teplán Miklós kiváló dobásaival felelt (43-39). A nagy adok-kapok a továbbiakban is folytatódott, ám a 27. percben Kovács Ákos pompás közelije, valamint büntetője után már 58-45-ös előnyben voltak Harkai Hunor játékosai a Csongrád megyeiekkel szemben. Még 180 másodperc volt hátra ekkor ebből az intervallumból, amikor is a vendégek próbáltak csökkenteni hátrányukon, ám ifjú kosarasainknak mindenre volt válaszuk, ennek köszönhetően pedig 62-48-nál nézhetett egymás szemébe a két gárda a legutolsó 10 perc előtt.

A befejező szakaszban 2 perc elteltével 67-50-re tudtuk alakítani az állást, azonban ellenfelünknek később 69-56-ra sikerült feljönnie. Ekkor azonban nagyon elkapta a fonalat együttesünk, és 5 pontot szerezve egyhuzamban 18 pontra növelte a különbséget a 35. percre (74-56). A mérkőzés hajrájában Harkai Hunor legénysége jól sáfárkodott addig megszerzett előnyével és végül remek játékkal magabiztosan nyerte meg az összecsapást 89-70 arányban, így visszavágott az előző héten Szegeden elszenvedett 8 pontos vereségért!

Lehel Kosársuli – Szedeák/A 89-70
(12-19, 26-16, 24-13, 27-22)
Jászberény

Lehel Kosársuli: Répási R. 21/12, Vas-Teplán M. 18/12, Kovács Á. 16/3, Kaszás M. 13/3, Kovács V. 11, Szőke S. 10.

Harkai Hunor edző így értékelte a mai mérkőzést: “Gratulálok a csapatnak a kiváló teljesítményhez és köszönöm szurkolóinknak a támogatást! Nagy küzdelemben mutattuk meg nem először a szezon során, hogy van karakterünk és nem adtuk fel akkor sem, amikor az ellenfél vezetett 15 ponttal is a második negyedben. A siker kulcsa abban rejlett, hogy jobban akartuk a győzelmet ellenfelünktől és higgadtan minden játékos betartotta a védekezésben, amit megbeszéltünk. Számunkra ez nagy győzelem, mivel sikerült több mint 8 ponttal visszavágni a szegedieknek. A következő mérkőzésre összpontosítunk, csütörtökön fogadjuk hazai pályán a miskolci MEAFC együttesét 18:30-kor a Bercsényi úti sportcsarnokban. A SZEDEÁK elleni győzelemnek akkor lesz igazán nagy értéke, ha hazai pályán nyerünk a MEAFC csapata ellen, ezért kérem a szurkolóinkat minél nagyobb számban segítsék a csapatot a következő győzelemhez! Mi tovább harcolunk és fent akarjuk tartani a továbbjutási esélyeinket a csoportból!