Junior csapatunk nagy csatában lett második a X. Megyeri Kupán!

Szerdán és csütörtökön, Budapesten került megrendezésre az Újpest-MT szervezésében a X. Megyeri Kupa, amelyen a házigazdák mellett a Lehel Kosársuli Junior csapata, a törökbálinti Elite SE, valamint a PVSK gárdája is részt vett. A 4 csapatos kupa egyfordulós körmérkőzéses rendszerben zajlott le, amely után kialakult a torna végső sorrendje.

A mieink szerdán a PVSK ellen kezdték meg szereplésüket, ahol két negyedet követően 31-41-re vezettek. Ehhez az előnyhöz a szünet után további 18 egységet tettek hozzá, amivel 64-92-re nyerték meg az összecsapást.

PVSK – Lehel Kosársuli 64 – 92
(15-16, 16-25, 13-29, 20-22)
Budapest

Lehel Kosársuli: Kovács Á. 26, Kaszás M. 19, Szőke S. 16, Répási R. 15, Vas-Teplán M. 12, Kovács V. 2, Kövér Á. 2, Bogdán B., Horváth B., Kaszás O., Czimmer B., Szalkai D.

A folytatásban a törökbálinti Elite SE következett fiatal kosarasaink számára. Ez a találkozó szoros csatát hozott, olyannyira, hogy a félidőben 36-36-os döntetlen állást mutatott az eredményjelző. Szerencsére ezután magukhoz ragadták a kezdeményezést Harkai Hunor edző fiai és mindkét etapot megnyerve 9 pontos sikert arattak a mérkőzés végén (65-74).

Elite SE – Lehel Kosársuli 65 – 74
(18-16, 18-20, 14-18, 15-20)
Budapest

Lehel Kosársuli: Vas-Teplán M. 23, Kaszás M. 22, Szőke S. 15, Kovács Á. 7, Répási R. 6, Czimmer B. 1, Bogdán B., Horváth B., Kaszás O., Kovács V., Kövér Á. Szalkai D.

A csütörtöki játéknap nem ígérkezett könnyűnek az együttes számára, mivel négy játékos sem állhatott Harkai Hunor rendelkezésére, sérülés, valamint igazolt távollét miatt. Ennek ellenére a házigazdák elleni csatát sem kezdte rosszul a jászberényi csapat, amely kétszer tíz perc után minimális előnyben volt az Újpest-MT gárdájával szemben (35-34). Az újabb két periódus ugyanakkor nem a mieink szánk íze szerint alakult. A házigazdák lendületbe jöttek, majd kétszámjegyűre alakították a különbséget, amit ifjú tehetségeink már nem tudtak ledolgozni az összecsapás végéig, így végül 55-71 arányú vereséget szenvedtek az Újpest-MT-től és szerezték meg a második helyet a X. Megyeri Kupán, amihez innen is gratulálunk!

Lehel Kosársuli – Újpest-MT 55 – 71
(14-17, 21-17, 9-24, 11-13)
Budapest

Lehel Kosársuli: Szőke Soma 20, Kaszás M. 13, Répási R. 10, Kövér Á. 6, Horváth B. 3, Czimmer B. 2, Szalkai D. 1, Bogdán B.

Harkai Hunor edző így értékelte a X. Megyer Kupán látottakat, valamint a következő hetek programjáról is beszélt: “Köszönjük a szervezőknek, hogy részt vehettünk a tornán, a csapat kapott egy nagy lökést és önbizalmat az Országos Junior selejtezőre. Játékosaink bizonyítottak mindhárom mérkőzésen. Úgy érzem, hogy jól sikerült a felkészülésünk, mivel a védelmi rendszerünk, amin dolgozunk augusztus elseje óta egyre jobban funkcionál. Mind az 5 játékos betartja a részletes taktikai utasításokat. Lehet idegenben játszottunk, de több szülő jött szurkolni, amit köszönünk nekik. Büszke vagyok a játékosokra és gratulálok a fiúknak, hogy megmutatták karakterüket, illetve, hogy a védelemben minden másodpercben harcolnak a csapatért és a klubért, s tisztában vannak vele, hogy minden egyes fellépésükön a klubon kívül a várost is képviselik. A fiatalabb Kadett játékosok jól beépültek a csapatba és egyre több játékpercet harcolnak ki maguknak, amivel megindult az egészséges harc a pozíciókért. A PVSK esélyes volt a torna végső győzelmére is, ellenük sikerült magas szinten tartanunk a koncentrációnkat, valamint a kulcsfontosságú játékosaik nagyon megszenvedtek a mérkőzés 40 percében. A törökbálinti ELITE SE jó napot fogott ki ellenünk, ami a távoli dobásokat illeti, végül mi örülhettünk a végén. Utolsó nap nem számíthattunk 4 játékosunkra, mivel ketten kisebb sérülést szedtek össze az első két mérkőzésen, valamint ketten igazoltan távol maradtak.  Ha teljes kerettel játszunk másként alakul a döntő mérkőzés az Újpest-MT ellen, de így ezen a mérkőzésen több olyan játékos kapott több játéklehetőséget, akik az előző mérkőzéseken kevesebbet játszottak, és ahogy teljesítettek, ez nekem többet jelent, mintha megnyertük volna a X. Megyeri Kupát. Még egy felkészülési mérkőzés vár a Junior csapatra, majd szeptember 15-én és 16-án pedig vár minket az Országos Junior selejtező Miskolcon. Nehéz dolgunk lesz, az mellett, hogy már tudjuk, nem tudunk teljes kerettel kiállni az Országos Junior selejtezőn. Ha megmarad a hangulat a csapaton belül, még jobban akarunk alázattal küzdeni a csapatért, a klubért, valamint továbbra is nem egymás hibáját nézzük, hanem egymást próbáljuk kijavítani, akkor lehet esélyünk a Bajai FKE, a Vasas “B” és MEAFC A gárdái ellen.”