Junior együttesünk a MEAFC/B ellen diadalmaskodott hazai pályán

A tegnapi napon a Junior Regionális Bajnokság Észak-Keleti A csoportjának 1. fordulójában hazai pályán fogadta a miskolci MEAFC/B csapatát a Lehel Kosársuli U18-as gárdája.

Már a mérkőzés első negyedét nagyszerűen kezdték a mieink, akik az első negyedet követően egészen 41-12-re húztak el a miskolciaktól.

A folytatásban sem változott a játék képe, továbbra is remek támadásokat vezettek ifjú kosarasaink, így a félidőben már 76-20 volt az állás a javunkra.

A harmadik etap aztán szorosabb játékot hozott, de ezt a periódust is csapatunk nyerte meg, ezáltal 99-35-nél kezdődhetett az utolsó szakasz.

Amely játékrészben ismét sikerült jobbnak lennünk ellenfelünknél, így végül 121-42 arányban nyertük meg az összecsapást.

Lehel Kosársuli – MEAFC/B 121 – 42
(41-12, 35-8, 23-15, 22-7)
Jászberény

Lehel Kosársuli: Kovács Á. 23, Vas-Teplán 23, Szőke S. 21, Kovács V. 16, Répási R. 11, Kövér Á. 9, Czimmer B. 6, Szalkai D. 6, Kaszás O. 4, Bogdán B. 2.

Harkai Hunor edző így értékelte a mérkőzést :“Gratulálok a fiúknak a hozzáállásukért! A következő fordulóban is jó játékkal szeretnénk bizonyítani hazai pályán a Salgótarjáni SI csapata ellen.