Kemény, férfias küzdelemben harcoltuk ki a bennmaradást

Amint azt vártuk, egy igazán hajtós, fordulatos találkozón biztosította NB I A-csoportos tagságát csapatunk, már három fordulóval az alsóházi rájátszás zárása előtt. A Debrecen nem ígérkezett könnyű ellenfélnek, s alaposan meg is nehezítette fiaink dolgát, de a végén ünnepelhettünk.

Aki nyer, az már biztos, hogy a következő szezont is az NB I A-csoportjában kezdheti. Ez volt a szombat esti mérkőzésünk tétje, melyen a DEAC volt az ellenfelünk a Bercsényi úti játékcsarnokban. A találkozón a Jászfelsőszentgyörgyi Általános Iskola tanulói voltak a vendégeink, akik szerencsét hoztak számunkra.

A találkozó inkább volt küzdelmes, mint színvonalas, de ez várható is olt a nagy tét miatt. Az első félidőben a mieink egyértelműen jobban játszottak, s jól használták kii a vendégek hibáit. A debreceniek csak azért nem kerültek nagyobb hátrányba 20 percnyi játék után, mert nagyon jól dobták a triplákat, s volt egy Armwood-juk, aki extrán teljesített az egész meccs során. A nagyszünetben 48-40-re vezettünk.

A harmadik negyed első felében is nálunk volt az előny, ám a debreceniek ekkor már sokkal keményebben védekeztek, s mindössze 12 pontot engedélyeztek számunkra. Mivel ők 21 pontig jutottak, így a záró tíz perc egypontos vendég előnnyel kezdődött (60-61). Vezettek már négy ponttal is a vendégek, ám a legjobbkor jött két Kerpel-Fronius tripla, s újra mi álltunk jobban (72-70). A hajrá rendkívül izgalmasan alakult, s szerencsére ekkor már nem céloztak távolról olyan pontosan a vendégek, mint korábban. A 3 pontos sikerünk (84-81), tehát bennmaradást ért.

A meinknél Nelson és Lucsics teljesítménye érdemel külön említést, míg a vendégeknél Armwood és Lilov nyújtotta átlagon felülit. Sejfics is sok pontot szerzett, ám a kihagyott 7 büntető lerontotta teljesítményét.

JP Auto-Jászberényi KSE – DEAC 84-81 (23-15, 25-25, 12-21, 24-20)

JP Auto-JKSE: Nelson 16/6, Rakics 9/3, Wallace 8/3, Lucsics 20/3, Sejfic 17. Csere: Kerpel-Fronius 8/6, Molnár M. 2, Cseh 4, Bazsó -.

DEAC: Martinic 5, Jones 12/6, Velkey 8/6, Bognár 10/3, Armwood 28/3. Csere: Lilov 16/12, Molnár A. 2, Lajsz -, Kósa -.

December közepén, amikor egy győzelemmel és tíz vereséggel álltunk, kevesen fogadtak volna arra, hogy már három fordulóval a középszakasz zárása előtt biztosítja csapatunk a bennmaradását. Az azóta lejátszott 18 fordulóban 10 győzelmet arattunk, s csak 8 alkalommal szenvedtünk vereséget! Nagyot fordult a világ, de miután jelenlegi csapatunk összeállt, nem lehetett kérdéses, hogy ott a helyünk a következő szezonban is a legjobbak között. Ehhez persze kellett a jó csapat- és a kiemelkedő egyéni teljesítmények is. Volt ugyan váratlan vereség – MAFC ellen idehaza -, de nagy bravúr is – győzelem hazai pályán a bajnok Alba Fehérvár ellen – a sorban. Összességében talán sajnálhatjuk, hogy nem sikerült a középházba jutnunk, de decemberben kevesen fogadtak volna arra, hogy az utolsó három forduló eredményétől függetlenül már biztos lett a bennmaradásunk.

Ezúton is köszönjük szurkolóink biztatását, amelyben szombaton este sem volt hiány.

A fiúknak pedig köszönjük e szép és fontos győzelmet.

Hajrá JP Auto-JKSE!

Az alsóház állása:
11. JP Auto-JKSE 11 gy 18 v
12. DEAC 10 gy 19 v
13. Sopron KC 7 gy 22 v
14. MAFC 7 gy 22 v

Az alsóházi rájátszás 4. fordulójának programja:
április 24. – szerda

18.00 óra: MAFC – JP Auto-JKSE
19.00 óra: Sopron KC – DEAC

Szántai Tibor