Kemény küzdelemben győztük le a MAFC-ot

A soproniak elleni győzelmet követően újabb fontos hazai találkozó várt kosarasainkra, akik csütörtökön este a közvetlenül előttük álló MAFC együttesét fogadták. Egy újabb sikerrel el is kerülhetett volna csapatunk a play outot jelentő 13-14. helyről, azaz megelőzhette volna a MAFC gárdáját. Persze a vendégek sem kirándulni érkeztek Jászberénybe, így izgalmas mérkőzésre volt kilátás. A szurkolók nem is csalódtak, mert végig férfias, kemény csata folyt a pályán, s csak a végén dőlt el a két bajnoki pont sorsa.

I. negyed

Bár az első kosarat, egy triplát, Wallace szerezte (3-0), a folytatásban átvette a játék irányítását a MAFC, s az első 10 percben végig futottunk az eredmény után. A vendégek játszottak nyugodtabban, míg a mieink kissé idegesen, kapkodóan szervezték támadásaikat.  Ebben a játékrészben nem igen találtuk saját játékunk ritmusát, míg a fővárosiak rendre kihasználták védekezési hibáinkat. Ráadásul irányítónk, Nelson másfél perc alatt két személyi hibát is beütött. Szerencsére a folytatásra lehiggadt kilencesünk, s nem kellett attól félni, hogy korán kipontozódik. Viszont a negyedik csapatszemélyit gyorsan begyűjtöttük, s a vendégek már a játékrész felénél bónuszba kerültek (9-12). A negyed zárását Rakics triplája jelentette, amely a legjobbkor jött, s 4 pontról 1-re csökkentettük a hátrányunkat az első tíz perc végére (18-19)

II. negyed

Úgy kezdődött a második tíz perc, ahogy az első befejeződött. Rakics ismét betalált távolról és átvettük a vezetést. A vendégek mestere, Jovica Arsic megérezte a veszélyt, s a 13. perben magához rendelte csapatát. Egyre jobb ritmusban kezdtek el játszani a mieink, s ez az eredményben is megnyilvánult. Kerpel-Fronius kosara után először volt 5 pont a különbség a csapatok között (31-26) a 16 percben. Közben egyszer állt is a játék, mert egy kétes esetben videózni kényszerültek a játékvezetők. Wallace beszórt egy újabb triplát, majd egy duplát is és már 9 pont volt az előnyünk a negyed hajrájában (38-29). Majd ő és Neighbour került egymással összetűzésbe, melynek eredményeként a mi fiunk kapott sportszerűtlen hibát. Ezt 4 ponttal büntették a vendégek, s miután a félidő utolsó percében kihasználták kapkodásunkat, még egyenlíteni is tudtak. Fodor félpályás triplájával lett 40-40 a félidő eredménye.

III. negyed

A nagyszünet után a MAFC kezdett jobban. Két támadást is duplával zártak a vendégek, míg mi elhibáztuk lehetőségeinket (40-44). Innen sikerült fordítani a negyed közepére (49-46), s a vendégek azonnal időt is kértek. Támadásban elég sok volt a hiba mindkét oldalon, kevés dobás ért célba. Viszont nagyon kemény, férfias küzdelem folyt a pályán. A vendégek mindössze egyetlen cserével játszottak, míg nálunk Cseh és Kerpel-Fronius is jól szállt be a játékba. Sejfics kosara után már 53-46-ra vezettünk, s ezt már Arsic mester is nehezen viselte. Reklamálásért kapott technikait a vendégek mestere, de a megítélt büntetőt kihagytuk. A játékrész végére felgyorsultak az események – ismét videóztak a bírók -, de nem sikerült igazán megnyugtató előnyt szereznünk a záró tíz percre (59-52).

IV. negyed

 A záró negyed első másfél percében Sejfics, Nelson és Wallace kapott pihenőt, de Cvetkovics kosara után (59-54), jött is vissza az idegenlégiós trió. Ezzel együtt a harmadik perc közepéig kellett várni az első pontos dobásunkra, ami már nagyon kellett, hiszen a vendégek 59-56-ra felzárkóztak. Amikor pedig ismét sikerült meglépnünk 67-59-re, s a vendégek két technikai hibát is vétettek, Arsic mester időt kért. Ekkor már érezni lehetett, hogy fárad az egyetlen cserével játszó fővárosi alakulat. Ezt pedig a mieink ki is használták. A jól játszó Cseh kosara után először volt 10 pontnál nagyobb a különbség a csapatok között (70-59). Innen még felzárkózott 70-64-re a vendég gárda, ám ezzel el is lőtte utolsó puskaporát a fővárosi csapat. Az utolsó perc 72-64-es eredménynél kezdődött, s a zárszót Sejfics labda-, majd kosárszerzése jelentette (77-66).

A MAFC csapata nem adta könnyen magát, s a mieinknek kellett egy negyed, hogy megtalálják saját játékuk ritmusát. Az első félidő utolsó percében ugyan leadtuk kilenc pontos előnyünket, ám a második kétszer tíz percben sikerült a jól küzdő vendégek fölé kerekednünk, s megérdemelten nyertük meg a találkozót.

JP Auto-Jászberényi KSE – MAFC 77–66 (18–19, 22–21, 19–12, 18–14)

JP Auto-JKSE: Nelson 18/9, Rakics 6/6, Wallace 21/6, Lucsics 2, Sejfic 14. Csere: Kerpel-Fronius 5/3, Cseh 11/3, Molnár M. -.

MAFC: Hot 15/9, Fodor 12/6, Misek 10/6, Davis 9/3, Cvetkovics 12. Csere: Neighbour 8.

A csütörtöki játéknap további eredményei:

Zalakerámia ZTE KK – Szolnoki Olaj KK 85-88

Sopron KC – PVSK-VEOLIA 60-76

Alba Fehérvár – EGIS Körmend 115-75

DEAC – KTE-Duna Aszfalt 79-84


2017. december 29. – péntek

18.00 óra: Falco Vulcano Energia KC Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák

18.45 óra: Atomerőmű SE – Kaposvár

Szántai Tibor