Kenguruinkat legyőzték a farkasok

A megyei kanguru bajnokságban a Szandai Farkasokat fogadta utánpótlás csapatunk és szoros küzdelemben a találkozón vendégsiker született.

A mérkőzés eleji adok – kapok játékból a mieink jöttek ki jobban és az első negyed után vezettek is fiataljaink. Az első félidő végén már a vendégeknél volt az előny, de csak 2 pont volt a különbség a csapatok között. Fordulás után azonban kijöttek azok a különbségek a két együttes játéka között, amit a rutintalanabb hazai csapat már nem tudott akarattal kompenzálni. Megérdemelten nyert a vendég gárda, de mieink számára sincs ok a szégyenkezésre, mert jól helyt álltak egy erősebb ellenféllel szemben.

Lehel Kosársuli – Szandai Farkasok 40 – 52  (14 -8,  9-17, 12-14, 5-13)

A Lehel Kosársuli pontszerzői: Badari Z.(9), Lo Cheikh(7), Házkötő G.(7), Zelena Á.(5), Tóth D.(3), Gulyás Z.(3), Tarkó D.(3), Csibra B.(2), Dobák T.(1).

.    A találkozót követően Szögi Ádám, a mieink edzője így értékelte a látottakat: – Legfontosabb célunkat elértük a mai mérkőzéssel. Azok a játékosok akik eddig kevesebb szerepet kaptak, megfelelő játékperchez jutottak ezen a találkozón. Kicsit megilletődött volt a társaság ebben a felállásban, de ez idővel szépen fokozatosan változni fog.

Hajrá Lehel Kosársuli!

Szántai Tibor