Kerpel-Fronius Balázs szerint a MAFC és a Sopron elleni meccseinket mindenképpen meg kell nyernünk

A szombati mérkőzésen Kerpel-Fronius Balázs, öccse, Kerpel-Fronius Gáspár ellen lépett pályára, aki a vendégeket erősítette az összecsapáson. A lefújás után a kezdo5.hu-nak értékelte kosarasunk a találkozót, beszélt arról, hogy milyen volt az öccse ellen játszani, valamint a bajnoki folytatást illetően is elmondta gondolatait.

„Tudtuk, hogy a Szeged mennyire agresszívan és fizikálisan szokott játszani, erre az első félidőben nem reagáltunk jól. A harmadik negyedben ugyan megmutattuk, hogy ha a kellő energiával játszunk, akkor fel tudjuk venni velük a versenyt, de egy félidőnyi előnyt nem lehet adni egy Szeged szintű csapatnak” – mondta hátvédünk a kezdo5.hu-nak.

Az interjú során szóba került a két testvér találkozása a pályán, amiről Kerpel-Fronius Balázs az alábbiakban beszélt.

“Szokatlan volt az öcsém ellen játszani, de a mérkőzés közben ezt, úgy érzem, hogy mindketten félre tudtuk tenni. A végén valóban ő faultolt, de szerintem összességében jól védekezett :)” – osztotta meg a kezdo5.hu-val gondolatait kosarasunk.

A továbbiakban aztán felvetődött, hogy a mieink győzelmükkel mekkora lépést tehettek volna a középház felé, valamint a folytatás is, amelyekről játékosunk a következőképpen nyilatkozott.

“Igen, egy győzelem ezen a mérkőzésen nagy lépés lett volna a legjobb 10 felé. A MAFC és a Sopron elleni meccseinket mindenképpen meg kell nyernünk, de persze innentől a Szeged és a Kaposvár botlásaira is szükség lenne ahhoz, hogy ezt elérjük” – tekintett előre Kerpel-Fronius Balázs a mieink szemszögéből.