Küzdelmes meccsen kapott ki U20-as csapatunk

A mai napon a felnőtt mérkőzés előtt lépett pályára Lo Elhadji Malick csapata.

Már a találkozó eleje nagy küzdelmet hozott, de 4-4 után az 5. percre 6 egységgel tudtak meglógni előlünk a vendégek (6-12). Ezt követően egy 5-2-es rohanást produkált együttesünk, amivel 11-14-re zárkóztunk fel a 7. percre. A továbbiakban aztán először 15-16-ig jöttünk fel, majd ismét erőre kaptak a Vas megyeiek, akik 15-21-re húztak el újfent tőlünk, ám Lőrincz kettesével, valamint Szabó triplájával minimális volt a különbség a két gárda között a következő periódus előtt (20-21).

A második etap első perceiben Lőrincz és Novák révén átvettük a vezetést (24-23), ám ezután felváltva vezettek a felek, ugyanakkor 31-34 után Szigedi egy büntetőjével, illetve remek közeli akciójával megint csak egált mutatott az eredményjelző a 16. percben (34-34). A folytatásban a piros-feketék szereztek zsinórban 5 pontot (34-39), amire mi válaszként Szabó 5 egységével feleltünk (39-39). A félidőig hátralévő 1 percben továbbra is egymás nyomában loholtak a felek, ám a játékrész vége a vasiaknak sikerült jobban, ezáltal a szünetben 42-43-as hátrányban voltak a jászberényi fiúk.

A harmadik szakaszt egy Rába-parti távoli indította (42-46), de Novák két pompás támadás befejezésével újra egyenlítettünk a 22. percben (46-46). A következő percekben nem tudott elszakadni egymástól a két csapat, azonban 55-54 után a körmendiek kapták el fonalat és alakították az állást 58-65-re az utolsó 10 perc előtt.

Ahol Lőrincz vezérletével igyekeztünk visszakapaszkodni, ám 60-67 után ellenfelünk fújt riadót és tornázta kétszámjegyűre a differenciát a 34. percre (62-75). A mieink próbáltak csökkenteni a különbségen, azonban 10 pontnál közelebb nem sikerült kerülniük a körmendiekhez, akik a mérkőzés végéig jól sáfárkodtak addig megszerzett előnyükkel, így végül 75-88 arányú vereséget szenvedett együttesünk az összecsapás végeztével.

JP AUTO-JKSE U20 – EGIS KÖRMEND U20 75-88
(20-21, 22-22, 16-22, 17-23)
Jászberény

Jászberény: Szabó M. 21/9, Novák Á. 20, Szigedi B. 14, Lőrincz M. 13, Kraxner K. 3/3, Csesznyik M. 2, Kovács Á. 2, Mondi R. -, Andó B. -, Pásztor D. -.