Lehel Kosársuli: 1 győzelem, 2 vereség az Országos Serdülő Bajnokság utolsó fordulójában

Az elmúlt hétvégén az Országos Serdülő Bajnokság rájátszásának utolsó fordulóját rendezték Szerencsen, ahol a Lehel Kosársuli együttese is érdekelt volt.

A W jelű csoportban a mieinknek a házigazda Szerencs VSE mellett, a Kaposvári KK/A, valamint a Kiss Lenke KS gárdáival kellett összemérniük erejüket.

Treba-Kovács János csapata szombaton a kaposváriak elleni ütközettel kezdte meg a tornát.

A mérkőzés első negyede szoros játékot hozott, de 10 perc után 3 egységnyi hátrányba voltak a mieink (18-15).

A következő etapban nem tudtunk közelebb jönni, a Somogy megyeiek nagyon elkapták a fonalat és tovább növelve vezetésüket egészen 47-29-re húztak el tőlünk a félidőre.

Az újabb játékrész során ifjú tehetségeink igyekeztek csökkenteni hátrányunkon, ám ez a szakasz is a kaposváriaknak sikerült jobban, ezáltal 73-46-nál nézhettek egymás szemébe a felek a befejező periódus előtt.

A záró ciklusban aztán jó akciókkal sikerült faragnunk a különbségen, azonban ezzel együtt is végül 90-69 arányú vereséget szenvedett együttesünk az összecsapás végén.

Kaposvári KK/A – Lehel Kosársuli/A 90-69
(18-15, 29-14, 26-17, 17-23)
Szerencs

A másik találkozón a Szerencs VSE 102-77-re győzte le a Kiss Lenke KS csapatát.

A kaposváriak elleni küzdelmet követően csapatunk a házigazda szerencsiekkel nézett farkasszemet.

Amely mérkőzés első pontjait csapatunk szerezte (0-2), de a hazaiak egyenlítettek (2-2), akik később a vezetést is magukhoz ragadták 5 perc elteltével (7-4). A továbbiakban aztán nagy adok-kapok vette kezdetét, amiből a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek jöttek ki jobban, így 18-10-re léptek el tőlünk a második etap előtt.

Ahol jó ritmust fogtunk és remek akciókkal előbb utolértük a pályaválasztókat, majd a 17. percben már nálunk volt az előny (28-29). Vezetésünkhöz a félidőig még 8 egységet tettünk hozzá, amivel 30-39-re vezettünk a szünetben.

A harmadik 10 perc aztán a szerencsieknek sikerült jobban, akik 6 ponttal megnyerve ezt a játékrészt, egy triplányi különbségre közelítettek meg minket az utolsó játékrész előtt (55-58).

A befejező etap első felében mindkét oldalon szép akciókat láthattak a kilátogató szurkolók, ugyanakkor a 35. percben még mindig 61-70-es jászberényi vezetést mutatott az eredményjelző. Ekkor azonban a szerencsiek fújtak riadót, akik a 39. percre utolértek minket (74-74), majd a végjátékban meg is fordították az állást, aminek következtében 80-74 arányban nyerték meg a mérkőzést.

Szerencs VSE – Lehel Kosársuli/A 80-74
(18-10, 12-29, 25-19, 25-16)
Szerencs

A kaposváriak a csoport másik összecsapásán a mieink után a Kiss Lenke KS együttesét is legyőzték (113-70).

Treba-Kovács János edző tanítványai legutolsó fellépésükön a Kiss Lenke KS kosarasaival csaptak össze.

Ezt a találkozót egy 7-2-es rohanással kezdtük, amit 3 perc elteltével kiegyenlített ellenfelünk (7-7). Később felváltva vezettek a csapatok, ugyanakkor 11-11 után mi léptünk el 16-11-re, mégis ennek ellenére a budapestiek 18-16-ra zárkóztak fel az első 10 perc végére.

A következő szakaszban aztán lendületbe jöttünk és a 17. percre kétszámjegyűre tornáztuk vezetésünket (31-18). Előnyünket a szünetig tovább hizlaltuk, ennek értelmében pedig 12 egységgel jártunk vetélytársunk előtt a félidőben (39-27).

Az újabb negyed ellenben nem a mi szánk íze szerint alakult, mivel a fővárosiak 5 egységgel nyerték meg ezt a játékrészt, így 54-47-re tudták faragni hátrányukat.

A befejező etap során 5 percet követően 62-54-re vezettünk, de a Kiss Lenke KS játékosai a nyomunkba eredtek, és a 39. perc elejére 65-63-ra alakították az állást. A hátralévő időszakban aztán a mieink koncentrált, jó játékot mutattak be, ezáltal 68-64-re sikerült megnyerniük az összecsapást.

Lehel Kosársuli/A – Kiss Lenke KS 68-64
(18-16, 21-11, 15-20, 14-17)
Szerencs

A csoport utolsó mérkőzésén a Szerencs VSE 81-77-re tudott győzni a kaposváriak ellen.

Treba-Kovács János fiai 1 győzelemmel és 2 vereséggel zárták az Országos Serdülő Bajnokság rájátszásának utolsó fordulóját.