Majdnem teljes a bajnoki menetrendünk az alapszakaszban

Egy mérkőzés kivételével már teljes a 2018/2019-es alapszakaszra szóló bajnoki menetrendünk. Az első fordulóban a paksiakat fogadjuk szeptember 29-én, s az alapszakaszt 2019 márciusának utolsó napján Kaposváron zárjuk majd.

A 2018/2019-es bajnoki sorsolást követően a csapatoknak kellett megegyezniük – lehetőségeiknek megfelelően – az alapszakasz egyes találkozóinak pontos időpontjáról. A szövetség által megadott napokat lehetőség szerint tartották, de mivel többségében a mérkőzések helyszínén más események, rendezvények is vannak az év során, így az adott létesítmények programját sem hagyhatták figyelmen kívül.

Az egyeztetéseket követően a mieink szinte végleges programja kialakult, az alapszakaszban csak egyetlen mérkőzés időpontja kérdéses. A TF-Budapest elleni hazai találkozót mi november 28-án szeretnénk megrendezni, míg a fővárosiak december 1-jén játszanának nálunk. A döntés a szövetség illetékessége, s amennyiben az megszületik, úgy azonnal tájékoztatjuk szurkolóinkat. Az új szezont szeptember 29-én, hazai pályán kezdjük a paksiak ellen, az alapszakasz utolsó mérkőzését pedig Kaposváron játsszuk a jövő év márciusának utolsó napján. Azután pedig jöhet a folytatás, annak ismeretében, hogy hogyan végzünk a tabellán.

A JP Auto-JKSE csapatának bajnoki menetrendje a 2018/2019-es szezon alapszakaszában

1. forduló
2016. szeptember 29. – szombat
18.00 óra: JP Auto-JKSE – Atomerőmű SE

2. forduló
2018. október 10. – szerda
18.00 óra: Zalakerámia ZTE KK – JP Auto-JKSE

3. forduló
2018. október 13. – szombat
17.00 óra: DEAC – JP Auto-JKSE

4. forduló
2018. október 20. – szombat
18.00 óra: JP Auto-JKSE – Alba Fehérvár

5. forduló
2018. október 25. – csütörtök
18.00 óra: Pécsi VSK-VEOLIA – JP Auto-JKSE

6. forduló
2018. november 4. – vasárnap
18.00 óra: JP Auto-JKSE – BC Körmend

7. forduló
2018. november 10. – szerda
18.00 óra: JP Auto-JKSE – KTE Duna Asztal

8. forduló
2018. november 17. – szombat
18.00 óra: Jp Auto-JKSE – Sopron KC

9. forduló
november 28. – szerda vagy 2018. december 1. – szombat
JP Auto –JKSE – TF-Budapest

10. forduló
2018. december 15. – szombat
18.00 óra: Naturtex-SZTE-Szedeák – JP Auto-JKSE

11. forduló
2018. december 23. – vasárnap
18.00 óra: JP Auto-JKSE – Falco-V. E. KC Szombathely

12. forduló
2018.december 27. – csütörtök
18.00 óra: Szolnoki Olaj KK – JP Auto-JKSE

13. forduló
2018. december 30. – vasárnap
18.00 óra: JP Auto-JKSE – Kaposvári KK

14. forduló
2019. január 5. – szombat
18.00 óra: Atomerőmű SE – JP Auto-JKSE

15. forduló
2019. január 12. – szombat
18.00 óra: JP Auto-JKSE – Zalakerámia ZTE KK

16. forduló
2019. január 19. – szombat
18.00 óra: JP Auto-JKSE – DEAC

17. forduló
2019. január 26. – szombat
19.00 óra: Alba Fehérvár – JP Auto-JKSE

18. forduló
2019. február 2. – szombat
18.00 óra: JP Auto-JKSE – Pécsi VSK VEOLIA

19. forduló
2019. február 9. szombat
18.00 óra: BC Körmend – JP Auto-JKSE

20. forduló
2019. március 1. – péntek
18.00 óra: KTE-Duna Aszfalt – JP Auto-JKSE

21. forduló
2019. március 9. – szombat
18.00 óra: Sopron KC – JP Auto-JKSE

22. forduló
2019. március 16. – szombat
18.30 óra: TF-Budapest – JP Auto-JKSE

23. forduló
2019. március 20. – szerda
19.00 óra: JP Auto-JKSE – Naturtex-SZTE-Szedeák

24. forduló
2019. március 23. – szombat
18.00 óra: Falco-V. E. KC Szombathely – JP Auto-JKSE

25. forduló
2019. március 27. – szerda
19.00 óra: JP Auto-JKSE – Szolnoki Olaj KK

26. forduló
2019. március 31. – vasárnap
18.00 óra: Kaposvári KK – JP Auto-JKSE

A felnőtt csapatok mérkőzése előtt rendezik minden esetben az U-20 csapatok találkozóját.

Szántai Tibor