A hosszú kihagyás után pályára lépő Mándoki Tamás volt a vendégünk ezúttal.

1. Hosszú idő után a legutóbbi játéknapon újra bajnoki összecsapáson léptél pályára. Mennyire voltál izgatott a mérkőzés előtt, illetve milyen gondolatok jártak a fejedben?

Eléggé izgatott voltam, de nem a rossz értelemben, hanem nagyon vártam már, hogy pályára léphessek, hisz egy éve nem voltam a hazai publikum előtt. Csak annyi járt a fejemben, hogy nyerjünk és tudjak hozzátenni a csapat sikeréhez akárhogyan is. Egyelőre még veszem fel a ritmust, érzem a meccshiányt, de érzem, hogy jobb és jobb lesz.

2. Hogy érezted magad a parketten?

Amikor felléptem a parkettre és a közönség skandálta a nevem, valamint megtapsoltak, felemeltek és elszállt minden izgatottság. Nyilván lehetett látni, hogy nem vagyok még az igazi, de az sajnos ilyen.. Ezúton szeretném megköszönni nekik a biztatást, nagyon jól esett!

3. A csapat immáron veled együtt aratott győzelmet a MAFC ellen. Milyennek értékelnéd ezt a győzelmet?

Rendkívül fontosnak, hisz a végelszámolásban nagyon sokat érhet az oda-vissza győzelmünk ellenük. Mutatta a csapat erejét, hogy amikor átvettek a vezetést, nem inogtunk meg, visszavettük a meccset a kezünkbe és behúztuk a találkozót.

4. A következő fordulóban Sopronban vendégszerepelünk. Mire számítasz azon a meccsen?

Nehéz meccs lesz az biztos. A Sopron jó erőkből álló alakulat, eddig nem jött ki nekik a lépés, de átestek némi vérfrissítésen, ami általában jól szokott elsülni a csapatoknál. Egy biztos, nekik megyünk gőzerővel és mindent megteszünk a győzelemért!