Megyei csapatunk nem tudott győzni a listavezető ellen

2017.12.18-án, a Megyei Felnőtt bajnokság újabb fordulójában hazai pályán fogadta a Lehel Kosársuli gárdája a pontvadászat élén 6 győzelemmel veretlenül álló Szolnoki Baglyok SE együttesét.

Amely összecsapás a vendégek pontjaival indult (0-2), ám erre a mieink rögtön egy 5-0-ás rohanással válaszoltak (5-2). A továbbiakban aztán felváltva vezettek a felek, azonban 10-8 után a szolnokiak kapták el a ritmust és alakították az állást 10-12-re. Később egalizáltunk (12-12), ugyanakkor ellenfelünk újra magához ragadta a kezdeményezést, így 14-17-ről jöhetett a folytatás.

A második etapban 120 másodpercet követően 16-23-ra húzott el tőlünk vetélytársunk, de szerencsére egy kosárra tudtuk csökkenteni a hátrányunkat a 3. perc végére (21-23). Ezután mégis Forgács László gárdájának percei következtek, mivel csapata újra 7 egységre tornázta fel a különbséget a 16. percre (22-29). Igyekeztünk közelebb jönni, ám ezzel együtt is 27-33-ra vezettek a szolnokiak a szünetben.

A harmadik negyed elején rögtön egyenlítettünk (33-33), ennek ellenére a vendégek újfent erőre kaptak, és a 26. percre 10 pont fölé tornázták előnyüket (36-50). A mieink próbáltak zárkózni, viszont a kétszámjegyű differencia a játékrész végére is megmaradt, 43-54-nél indulhattak neki a felek a befejező 10 percnek.

Az utolsó szakaszban 3 perc után sikerült 10 egységen belülre kerülnünk (52-60), ám megyebeli riválisunk a továbbiakban jól fejezte be támadásait, és 6 perc elteltével még mindig 9 ponttal járt előttünk (55-64). A későbbiekben is mindent megtett csapatunk, ám legközelebb visszakapaszkodunk csak 62-67-ig sikerült a 39. percre. A hátralévő időben aztán Forgács László fiai még nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak és végül 62-73-ra nyerték meg a mérkőzést.

Lehel Kosársuli – Szolnoki Baglyok SE 62-73
(14-17,13-16,16-21,19-19)
Jászberény

Lehel Kosársuli: Kaszás M. 19/3, Kovács Á. 15/6, Szabó M. 11/6, Vas-Terplán M. 6, Novák Á. 6, Kraxner K. 2, Szőke S. 2, Répási R. 1.