Miljan Rakics marad Jászberényben

Miljan Rakics már az első szezonban (2012/2013), amit Jászberényben töltött kivívta a szurkolók szeretetét. Játékával, melyet mindig a csapat érdeke alá rendelt és mentalitásával nyerte el a berényi drukkerek szeretet. Nos, számukra van egy nagyszerű hírünk: Miljan Rakics a 2018/2019-es szezonban is a JP Auto-JKSE együttesét erősíti.

Miljan Rakics egy évvel meghosszabbította szerződését, azaz a következő szezonban is a JP Auto-JKSE kék-fehér mezét viseli. Nem kis öröm ez szurkolóink számára, akik nagyon szeretik az 1986. május 14-én Újvidéken született szerb kosarast, aki Rastko Dramicsanin mellett drukkereink legnagyobb kedvence volt és marad is.

Miljan Rakics 2012-ben került Magyarországra, s első állomáshelye Jászberény volt. Azóta megfordult Szolnokon, Kecskeméten és Szombathelyen is. Közben játszott Szlovákiában és Portugáliában. Az 1-es és 2-es poszton is bevethető Rakics Adria Liga bajnok (2005), Boszniai kupagyőztes (2009), kétszeres Magyar Bajnok (2014, 2015), kétszeres Magyar Kupa győztes (2014, 2015). Szerbia és Montenegró képviseletében az U-20-as Európa-bajnokságon 2005-ben bronzérmes, 2006-ban aranyérmes lett.

Kerpel-Fronius Balázs, Cseh György és Czirbus József mellett Miljan Rakics a negyedik játékos, aki a 2018/2019-es szezonban csapatunkat erősíti.

Hamarosan újabb jó hírekkel jelentkezünk majd, mivel egyesületünk vezetői további játékosokkal is folyamatosan egyeztetnek.

Szántai Tibor