Miskolcon, a Szaniszló Sándor Emléktornán szerepel csapatunk

A 69 éves korában elhunyt Szaniszló Sándor emlékére rendez tornát a BAZ Megyei Kosárlabda Szövetség pénteken és szombaton Miskolcon, melyen a házigazdák, a nyíregyháziak és egy szlovák együttes mellett a mieink is pályára lépnek, s két női gárda is összeméri erejét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetség évente emléktornával tiszteleg a 69 éves korában elhunyt Szaniszló Sándorra, a sportág meghatározó alakjára. A négy férfi és két női együttest felvonultató Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 7-8-án rendezik meg Miskolcon.

Szaniszló Sándor okleveles gépészmérnök, nyugalmazott létesítményigazgató, a magyar kosárlabdasport, Miskolc, illetve a Miskolci Egyetem sportéletének meghatározó alakja példaértékű életutat tudhatott maga mögött. Az empátiára, tiszteletre, segítőkészségre, munka- és emberszeretetre, precizitásra, a sport iránti elkötelezettségre alapozó magas színvonalú munkáját, legyen az egyetemi, egyesületi, szövetségi, vagy diáksportos, jó néhány kitüntetéssel ismerték el. Egyebek mellett megkapta a Magyar Sportért Emlékérem bronz-fokozatát, a Magyar Egyetemi-, Főiskolai Sportszövetség Arany Emlékplakettjét, a Signum Aureum Universitas-t, a megyei közgyűlés Milleneumi Emlékplakettjét, a B.-A.-Z. Megye Kiváló Sportvezetője díjat és a B.-A.-Z. Megye Diáksportjáért Emlékplakettet.

A tornán négy férfi és két női csapat lép pályára. Egy mérkőzés kivételével (szombati női találkozó) minden összecsapást az Egyetemi Körcsarnokban játsszanak.

A férfiaknál az NB I B-csoportos MEAFC és Nyíregyházi Blue Sharks, valamint a szlovák extraligás BK 04 AC LB Spiská Nová Ves mellett a negyedik résztvevő NB I A-csoportos csapatunk lesz.

A hölgyeknél az Aluinvent DVTK ellenfele a szlovák extraligás MBK Ruzomberok együttese lesz.

A szeptember 7-8-i torna részletes programja:

2018. szeptember 7. – péntek

15.00: JP Auto Jászberényi KSE – Nyíregyháza Blue Sharks

17.00: MEAFC – BK 04 AC LB Spišská Nová Ves

18.45: Megnyitó

19.15: Aluinvent DVTK – MBK Ružomberok (női)

2018. szeptember 8. – szombat

15.00: Férfiak a 3. helyért

16.00: MBK Ružomberok – Aluinvent DVTK (női, Generali Aréna)

17.00: Férfi döntő

18.45: Eredményhirdetés.

Szántai Tibor