Nagy esélyt szalasztottunk el

Az alsóházi rájátszás első fordulójában a MAFC együttesét fogadtuk szerdán este a Bercsényi úti játékcsarnokban. Győzelem esetén nagyon nagy lépést tettünk volna az egyenesági bennmaradás felé, ám ezen az estén ellenfelünk jobb teljesítményt nyújtott és megérdemelten győzött le bennünket.

Sokak szerint már az alsóházi rájátszás első fordulójában eldőlhetett volna a kérdés, hogy melyik két együttes játszik majd play outot a bennmaradásért, s melyik két csapatnak nem kell izgulni az NB I A-csoportos helyéért. A mieink a MAFC-ot, a DEAC a Sopront fogadta, s hazai győzelmek esetén nekünk 4, a debrecenieknek 3 győzelem lett volna az előnye a másik két csapattal szemben a folytatásra. Ezt a hátrányt pedig 5 forduló alatt szinte lehetetlen lett volna ledolgozni. Nos, a DEAC nem hibázott, mi viszont fájó vereséget szenvedtünk.

A szerda esti találkozó nagyon hasonlított a két csapat legutóbbi, Gabányiban rendezett mérkőzéséhez. Az első percektől eltekintve (7-6), végig a vendégeknél volt az előny, s mi csak futottunk az eredmény után. Az első negyed végére -8 ról még felzárkóztunk -4-re (20-24), de a folytatásban is a fővárosiak irányították a játékot. Feltűnő volt, hogy a vendégek sokkal pontosabban dobtak közelről, s távolról is, s a lepattanózást is ők nyerték. Ennek fényében ránk nézve még hízelgő volt a félidei eredmény, amikor csak 2 pont volt a hátrányunk (41-43).

A második félidő pontszegény 5 perccel indult, amikor még tartottuk a lépést a vendégekkel, ám a harmadik negyed második felében ismét a Garai-legénység dominált. A fővárosiak hatosa, McCray egyszerűen megfoghatatlan volt, szórta a pontokat, de Fodor, Hot és az ex-jászberényi Dukics is remekelt. Nem lehetett panasz Cvetkovicsra sem, ám ő egy ütközést követően megsérült és kénytelen volt kiállni a játékból. Ez sem okozott azonban zavart a vendégek játékában, mert a cserék megtették, ami a feladatuk volt. Nálunk viszont csak Rakics és a csereként pályára lépő Bazsó Brúnó játszott átlagon felül.

A találkozó záró negyedében még egyszer nekidurálta magát csapatunk, ám 4 pontnál nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez. A végén pedig a nagy rohanásban újabb hibákat vétettünk, s ezt a fővárosiak rendre kosárral büntették. A MAFC megérdemelten nyerte meg a mérkőzést az idei leggyengébb hazai játékát produkáló csapatunk ellen.

JP Auto-Jászberényi KSE – MAFC 84-94 (20-24, 21-19, 18-27, 25-24)

JP Auto-JKSE: Nelson 11/3, Rakics 24/6, Wallace 15/3, Lucsics 2, Sejfic 14. Csere: Bazsó 12/9, Cseh 2, Kerpel-Fronius 4.
Edző: Nikola Lazics

MAFC: Hot 18/12, Fodor 13/6, McCray 33/15, Dukics 20/6, Cvetkovics 6. Csere: Lakits -, Peringer -, Misek 4, Lakosa -.
Edző: Garai Péter

Nikola Lazics, a JP Auto-Jászberényi KSE vezetőedzője: – Gratulálok a MAFC-nak, megérdemelten nyerték meg a találkozót, mert a játék minden elemében jobbak voltak. Mi nem tudtuk megvalósítani, amit elterveztünk, sok könnyű kosarat engedtünk ellenfelünknek. Védekezésünkről mindent elmond, hogy hazai pályán 94 pontot kaptunk. Ma semmi sem működött a csapatjátékunkban, de nincs idő búslakodni. Szombaton Sopronban javíthatunk.

Garai Péter, a MAFC vezetőedzője: – Van egy rendszer, amit játszunk, s ez most nagyon jól működött. Amikor pedig a hazaiak fordíthattak volna, akkor mindig volt valaki, aki átlendítette a csapatot a holtponton. Jól játszottunk csapatként, s kiemelkedő egyéni teljesítményeknek is örülhettünk. Egy kicsit javultak az esélyeink, s szombaton hazai pályán szeretnénk a DEAC ellen is nyerni.

Az alsóházi rájátszás másik mérkőzésén a Debrecen hazai pályán nem hibázott, s biztosan verte a soproniakat. A vendégeknél az edző Sabáli Balázst és Wttkins-t is kiállították a játékvezetők, azaz ők szombaton nem szerepelhetnek a mieink ellen, amikor Sopronban lépünk pályára.

DEAC – Sopron KC 90–72 (27–29, 23–12, 17–12, 23–19)

A MAFC elleni hazai vereséggel nem történt tragédia, de tény alaposan megnehezítettük saját dolgunkat a folytatásra. Nincs vészhelyzet, de a következő mérkőzéseken sokkal jobb teljesítményre, az utóbbi hetekben megszokott csapatjátékra, lesz szükségünk. Előnyünk így is két győzelemnyi a MAFC-cal és három győzelemnyi a Sopronnal szemben, ám jó lenne mielőbb bebiztosítani jövő évi tagságunkat az NB I A-csoportjában. Erre minden esélyünk továbbra is megvan, s a szurkolóink segítségével, akikre szerdán este sem lehetett panasz, el is érhetjük célunkat.

Az alsóházi rájátszás állása:
11. JP Auto-JKSE 9 gy 18 v
12. DEAC 9 gy 18 v
13. MAFC 7 gy 20 v
14. Sopron KC 6 gy 21 v

Az alsóházi rájátszás 2. fordulójának programja:

április 14. – szombat

18.00 óra: Sopron KC – JP Auto-JKSE

18.00 óra: MAFC – DEAC

Szántai Tibor