Nagyszerű győzelmet aratott hazai pályán Kadett csapatunk

2019.01.08-án a Fiú Regionális Kadett Bajnokság legutóbbi fordulójában hazai pályán lépett pályára a Lehel Kosársuli gárdája a Békéscsabai KK ellen.

A mérkőzést nagyszerűen kezdték a mieink, akik már az első negyedben remek védekezést, valamint koncentrált támadójátékot mutattak be, aminek eredményeképpen kétszámjegyű különbség alakult ki 10 percet követően a felek között (30-12).

A folytatás ugyanakkor egy szorosabb negyedet hozott, azonban ezt a felvonást is csapatunk nyerte meg 4 egységgel, ezáltal a félidőben 22 ponttal vezetett Józsa Miklós együttese (46-24).

A harmadik etapban aztán nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak ifjú kosarasaink és pompás akciókkal tovább növelték előnyüket a befejező szakasz előtt (70-34).

Az utolsó ciklusban a vendégek tudtak faragni 4 egységet hátrányukon, ám ezzel együtt is magabiztos 87-55 arányú jászberényi győzelem született az összecsapás végén.

Lehel Kosársuli “A” – Békéscsabai KK 87-55
(30-12, 16-12, 24-10, 17-21)
Jászberény

Legjobb dobóink: Kovács V. 24/3, Kaszás O. 13, Pataki M. 10/3, Rideg D. 9/3, Lékó K.9, Túri B. 8, Benke L. 8, Szigedi Á. 6.
Edző: Józsa Miklós

Szögi Ádám edző így értékelte a mérkőzést:”Első félidei határozott védekezésünknek köszönhetően tetemes előnyre tettünk szert, amit a mérkőzés végéig magabiztosan megtudtunk tartani. Nagy lépést tettünk annak érdekében, hogy csapatunk ebben az évben Regionális döntőt játszhasson! Jövő hét kedden nagyon fontos mérkőzés vár a fiúkra Szolnokon, reméljük idegenben is el tudjuk hozni a 2 pontot.