A LEHEL Kosársuli csapata hétfőn Nagykátán fogadta a MAFC Martos együttesét az NBII-es bajnokságban.

4 vendég ponttal indult a mérkőzés, majd a harmadik percre már a mieink vezettek 5-4-re. Ezután aztán a budapestiek jöttek lendületbe, akik a negyed derekára 7-15-re húztak el tőlünk. Próbáltunk közelebb jönni, de faragni hátrányunkból egy pontot tudtunk a negyed végére (17-24).

A második etapot nagyszerűen kezdtük, a 16. percre pedig 29-30-ig jöttünk fel. Később mégis a fővárosiak percei következtek, akik 35-47-re léptek el tőlünk a félidőre.

A harmadik negyedben sokáig mindkét fél jól célzott, ám csökkentenünk a különbségen csak a negyed végére tudtunk (63-70).

A negyedik etap elején 6 egységig is feljöttünk, mégis a következő percekben a vendégek fújtak riadót, amely után tíz pont fölé tornázták a differenciát (69-84). A továbbiakban a mieink mindent megtettek és 9 egységre meg is közelítették a budapestieket (75-84), de a hátralévő időben már nem tudták utolérni őket, így végül 77-87 arányú MAFC győzelem született az összecsapás végén.

LEHEL KOSÁRSULI – MAFC MARTOS 77-87
(17-24, 18-23, 28-23, 14-17)
Nagykáta
Pontszerzők: Lőrincz M. 19/ 6, Molnár A. 14/3, Szappanos M. 13/3, Jakab A. 12/9, Orbán R. 11/3, Szigedi B. 2, Rékasi B. 2, Mondi R. 2, Szabó M. 2,