Nemanja Aleksandrovval teljes a keretünk

Forrás: http://www.euroleague.net

Egy 31 éves, rutinos szerb játékossal erősödött csapatunk. Nemanja Aleksandrov legutóbb Romániában játszott, de korábban szerepelt török, olasz és német csapatokban is.

Korábban már szóltunk arról, hogy még egy idegenlégiós magas ember igazolását tervezi klubunk. Örömmel tájékoztathatjuk szurkolóinkat, hogy ez sikerült, a szerb Nemanja Aleksandrov is csapatunkat erősíti a következő szezonban.

A 31 éves, 211 cm magas és 105 kilós kosaras karrierjét az FMP Zeleznik csapatában kezdte, ahol 2006-ig játszott, majd három éven át a Crvena Zvezda együttesét erősítette. Ezt követően egy évet a szlovén Union Olimpiában szerepelt, míg a 2011/2012-es szezonban az olasz Scavolini Pesaro játékosa volt. A 2012/2013-as bajnoki év első felét Belgiumban (Verviers-Pepinster), a második felét Spanyolországban (Básquet Manresa) töltötte. Következő állomása Németország volt, ahol az EWE Baskets Oldenburg csapatában szerepelt (2013 júliusában igazolt oda és 2016 októberéig játszott ott). Volt egy rövid török kitérője (Gaziantep Basketbol), majd 2016 végén visszatért Németországba (Bremerhaven). A 2017-2018-as szezonban pedig a román SCM CSU Craiova csapatát erősítette.

Eddigi pályafutása során szerepelt az ULEB Cup-ban, az EuroLigában és az Euro Cupban is. Szerb- (2005), szlovén (2010) és német kupagyőztes (2015). A 2004-es Adriatic Liga győztes csapatának tagja, az U-16-os Európa-bajnokság (2003) MVP-je, a győztes Szerbia és Montenegró válogatottjának a tagja.

Nemanja Aleksandrovval lényegében teljes a 2018/2019-es bajnoki szezonra készülő keretünk. Új igazolásunknak sok sikert kívánunk jászberényi színekben, s azt, hogy együtt érjük el céljainkat!

Üdv Jászberényben Nemanja! Érezd magad nálunk jól, s szerezz nekünk sok örömet!

Szántai Tibor