Nikola Lazics: nagyon kiegyenlített a bajnokság, minden egyes győzelem sokat ér

Az alapszakasz egyharmadán vagyunk túl, s legközelebb december 15-én, Szegeden lép majd pályára bajnoki pontokért csapatunk. A szezon első harmada után kértük értékelésre vezetőedzőnket, Nikola Lazicsot.

Kilenc forduló után egy háromhetese szünet következett az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokságban, melyet persze nem pihenéssel töltenek a csapatok. A bajnoki szünetet kihasználva arra kértük vezetőedzőnket, Nikola Lazicsot, hogy értékelje a szezonból eddig eltelt időszakot. Természetesen szót ejtettünk arról is, hogy mi a csapat programja a háromhetes szünetben, s mit vár vezetőedzőnk a decemberi négy mérkőzéstől.

– Általánosságban mit lehet mondani a szezon eddig eltelt időszakáról? Okozott-e Önnek meglepetést egyik vagy másik csapat?

– Kilenc forduló után a Szolnok áll a tabella élén, s ez megfelel a papírformának. A címvédő kerete a legerősebb és legstabilabb, s ezt bajnokságban és a nemzetközi kupában is bizonyították a szolnokiak. A mezőnyből egyelőre kilóg az újonc SERCO-TF-BP, de senki ne gondolja, hogy ez az egész szezonban így lesz. Szerintem január végére áll majd össze a végleges keretük, s akkor már nem lesz egyszerű ellenük sem meccset nyerni. A többi 12 csapat között minimális különbségek adódtak az eddig lejátszott kilenc forduló alatt. Szerintem a Szeged és a Kaposvár jobb annál, mint ahogy eddig szerepelt, s a szezon végére nagyjából visszaáll a rend, s a bajnokságot gyengébben kezdő Alba, Körmend, Falco trió is ott lesz a tabella elején. Pakson is jobb a keret, mint amit eddig mutattak, s szerintem ők is összekapják majd magukat. Sok olyan mérkőzés volt, ahol minimális különbség döntött egyik vagy másik csapat javára, s ez is azt bizonyítja, hogy nagyon kiegyenlített a mezőny játékereje.

– Mennyire elégedett a mi csapatunk szereplésével?

– Kilenc forduló után pozitív a mérlegünk, s ez nagyon jó. Persze csalóka egy kicsit, hogy mi 6 mérkőzést játszottunk hazai pályán és csak háromszor léptünk pályára idegenben. Ha egy kicsivel több szerencsénk van, akár 7 győzelmünk is lehetne, hiszen az Albától egy, a Körmendtől két ponttal kaptunk csak ki, s ezt a két mérkőzést akár meg is nyerhettük volna. Viszont a Paks és a Sopron ellen akár ki is kaphattunk volna. Azaz, hosszú távon a szerencse és a balszerencse nagyjából kiegyenlíti egymást. Nem lehetek elégedetlen azért sem, mert csak egy mérkőzésen – a pécsiek ellen a második félidőben – játszottunk alárendelt szerepet ellenfeleinkkel szemben. Igaz, ekkor sérülés miatt már nem volt pályán Nelson, és még nem volt itt Pitts, így irányító poszton gondjaink voltak. A többi találkozón egészen jól teljesítettünk. Az újonc fővárosiak ellen ugyan nem játszottunk jól, de kiküzdöttük a győzelmet. Hosszú a szezon, s minden csapatnak lesznek gyengébb mérkőzései. A lényeg az, hogy ezek közül tud-e, és hányat tud megnyerni. A mi helyzetünket alaposan megnehezítette az irányító váltás, melyet minden másik csapat is megérzett volna. Szerencsére Pitts egészen jól szállt be a játékba, de beépítése a csapatba még közel sem ért véget.

– Úgy tűnik, hogy az idei csapat kialakításánál jól sikerült az idegenlégiósok kiválasztása.

– Soha nem könnyű az idegenlégiós kontingenst összeállítani. A lehetőségeket az anyagiak erősen befolyásolhatják, s a kiválasztásnál nagyon fontos a játéktudás mellett az is, hogy az adott kosaras mentálisan milyen, hogyan tud egy új közösségbe beilleszkedni. Nekünk valóban szerencsénk volt most, mert Rakicsot és Nelsont sikerült megtartanunk, s melléjük rutinos, jó játékosokat, jó csapatembereket igazoltunk. Sajnos irányítónk az Alba Fehérvár ellen súlyos sérülést szenvedett, de úgy tűnik, hogy a helyére szerződtetett Pitts is beváltja a hozzá fűzött reményeket. Volt két jó és egy gyengébb mérkőzése, de már most is elég jól megértette magát a pályán társaival. Hosszú a bajnokság, ezért nagyon fontos, hogy legyen minél több bevethető játékosunk. Czirbus, Kerpel-Frónius, Brbaklics, Cseh és Ruják már többször bizonyította, hogy bármikor bevethető, de sokat kell még nekik is dolgozni a többiekkel együtt, hogy minél eredményesebbek legyünk. Egy-egy kulcsjátékos sérülése és kiesése minden csapatnál komoly gondot okozhat, ezt már eddig is tapasztaltuk a szezon során.

– Mi lesz a csapat programja a bajnoki szünetben?

– Azt hiszem, hogy a négy kemény hazai mérkőzés után nekünk nagyon jókor jött ez a kis szünet, amely alatt tovább csiszolhatjuk a csapatjátékunkat. Új irányítónk is egyre jobban megismerheti társait és játékunkat, s így a folytatásban még egységesebbek és eredményesebbek lehetünk. Mivel három hét hosszú idő, ezért felkészülési mérkőzéseket is beillesztettünk a programba. Legközelebb idegenben, Szegeden lépünk pályára, ezért Budapesten az újonc Serco, majd Debrecenben a DEAC ellen játsszunk gyakorló mérkőzést, hogy szokjuk az idegen pályát. Azaz, a bajnoki szünetben sem pihenünk, hanem azon dolgozunk a játékosokkal együtt, hogy a decemberi négy mérkőzésből, majd pedig a 2019-es folytatásból a legjobbat hozzuk ki.

– Mit vár a csapattól a decemberi négy találkozón?

– Említettem már, hogy nagyon kiegyenlített a mezőny, s ezért számunkra nincs könnyű mérkőzés. Nem nagyon van olyan találkozó, amelynek egyértelműen mi lennénk az esélyesei, de olyan sem, melyen ne lenne esélyünk a győzelemre. A szünet után Szegeden nagyon nehéz dolgunk lesz. Ellenfelünk, eddig gyengébben szerepelt, de a vesztes találkozóin sem játszott alárendelt szerepet. Ha pedig Juhos ellenünk már játszhat (sérült volt), akkor még nehezebb dolgunk lesz. Szervezett, jó játékkal azonban lehet ellenük esélyünk a győzelemre. A következő fordulóban a Falco csapatát fogadjuk. Govens és Perl eligazolt Szombathelyről, de így is elég erős csapat maradt a Falco, ugyanakkor hazai pályán nem leszünk ellenük esélytelenek. Karácsony és új év között előbb megyünk Szolnokra, majd érkezik a Kaposvár. A címvédő ellen a tisztes helytállás lehet a célunk idegenben, de oda sem feltartott kézzel utazunk. Az évet a Kaposvár ellen itthon zárjuk, s ne higgye senki, hogy ez könnyű meccs lesz. A somogyiak nem kezdték túl jól a bajnokságot, de az Alba Fehérvár ellen már megmutatták, hogy egyre jobban összeáll a csapatuk. Egy szó, mint száz, ha ebből a négy mérkőzésből kettőt meg tudunk nyerni, akkor továbbra is pozitív lesz a mérlegünk az év végére. Nem lesz könnyű, de szurkolóink segítségével sikerülhet. Nekik egyébként már eddig is nagyon sokat köszönhetünk, s remélem, hogy a bajnokság folytatásában is mellettünk lesznek. Tudom, hogy sokan számolgatnak előre, hogy hogyan tudnánk minél előbb végezni az alapszakaszban, de mi mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk. Lépésről lépésre kell haladnunk, mert sok az előre ki nem számítható tényező ebben a bajnokságban, s a végén majd kiderül, hogy mire is tudunk jutni.

Olvasóink és szurkolóink nevében is sok sikert kívánunk Önnek és játékosainak az idei négy mérkőzésére és a szezon jövő évi folytatására is.

Szántai Tibor