Országos Fiú Serdülő Bajnokság: Három meccsből hármat nyerve csoportgyőztes a Lehel Kosársuli!

Az elmúlt pénteken, illetve szombaton, Békéscsabán rendezték 4 csapat részvételével az Országos Fiú Serdülő Bajnokság “O” csoportjának küzdelmeit, ahol a Lehel Kosársuli gárdája is érdekelt volt.

A 2 napos torna első mérkőzésén a mieink a házigazda Békéscsabai KK együttese ellen léptek először pályára.

Az összecsapás a vendéglátók két kosarával kezdődött (0-4), azonban csapatunk válaszként zsinórban 5 szerzett ponttal felelt (5-4). Ezt követően aztán újra a békéscsabaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, akik a negyed derekára 5 egységgel tudtak meglógni tőlünk (9-14). Szerencsére Treba-Kovács János tanítványai nem ijedtek meg, s a következő percekben előbb ledolgozták hátrányukat, a negyed végére pedig már ők álltak jobban 4 egységgel a Békés megyeiekkel szemben (20-16).

Az újabb etapban 4 perc után 5 ponttal jártunk a házigazdák előtt (24-19), majd ifjú tehetségeink nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, aminek következtében a félidőre 36-29-re tornáztuk fel előnyünket.

A harmadik szakasz első felében 5 egységnyire csökkentették hátrányukat a békéscsabaiak (40-35), ugyanakkor ezután a mieink fújtak riadót és a befejező felvonás előtt 55-42-re húztak el ellenfelüktől.

Lendületes játékunk az utolsó játékrészre is megmaradt, ahol jó védekezésünknek és remek akcióinknak köszönhetően tovább nőtt a különbség a felek között, így végül 76-48 arányú győzelmet aratott csapatunk a mérkőzés végén.

Lehel Kosársuli/A – Békéscsabai KK 76-48
(20-16, 16-13, 19-13, 21-6)
Békéscsaba, Lencsési Általános Iskola


Jászberény: Rideg D. 28, Göblyös B. 14, Tóth M. 8, Lékó K. 7, Kis-Bakos M. 6, Pataki M. 5, Tóth B. 5, Farkas M. 2, Baráth K. 1, Fridvalszki S. -, Pernyész B. -.

A pénteki nap másik mérkőzésén a paksiak szoros meccsen nyertek a székesfehérváriak ellen.

Paksi Harcosok – Atomerőmű SE – Dávid Kornél KA/B 94-87

Szombaton reggel a székesfehérvári Dávid Kornél KA/B együttese ellen következhetett az újabb megmérettetés a Lehel Kosársuli U14/A-s csapata számára.

A mérkőzést nagyszerűen kezdtük, 3 perc elteltével 1-10-re sikerült elhúzni vetélytársunktól. Később több, mint 10 egységgel is tudtunk vezetni (9-22), mégis a negyed hátralévő részében a Fejér megyeiek eredtek a nyomunkba és faragták 10 pontra hátrányukat a játékrész végére (18-28).

A következő felvonásban aztán újra jó ritmusban játszottunk, és a 15. percben már 24-43-ra léptünk el a székesfehérváriaktól. Ehhez az előnyhöz a szünetig 1 pontot tudtunk hozzátenni, amivel 35-55-re vezettünk a félidőben.

A harmadik etap szorosabb játékot hozott, ugyanakkor 5 perc után még mindig majdnem 20 egység volt a csapatok között (44-63). Nagy Tamás gárdája igyekezett csökkenteni a különbségen, de együttesének közelebb jönnie csak 56-73-ig sikerült az utolsó szakasz előtt.

Amelyben aztán nagy rohamot indítottak a Fejér megyeiek, de a 35. percben ezzel együtt is 64-77-re vezettek a mieink. A következő percekben aztán 10 egységen belülre tudtak jönni a székesfehérváriak, azonban csapatunk jól sáfárkodott addig megszerzett előnyével, ezáltal pedig 78-84-re tudta megnyerni a mérkőzést.

Dávid Kornél KA/B – Lehel Kosársuli/A 78-84
(18-28, 17-27, 21-18, 22-11)
Békéscsaba, Lencsési Általános Iskola

Jászberény: Göblyös B. 18, Rideg D. 17/3, Lékó K. 15, Pataki M. 9, Kis-Bakos M. 7, Farkas M. 7, Tóth B. 6, Tóth M. 2, Baráth K. 2, Pernyész B. 1, Gulyás D. -, Fridvalszki S. -.

A mi meccsünk után a paksiak néztek farkasszemet a békéscsabaiakkal, ám az atomvárosiak ezen a találkozón is diadalmaskodni tudtak, így két mérkőzés után csapatunk mellett ők is 2 győzelemmel álltak a tabellán.

Paksi Harcosok – Atomerőmű SE – Békéscsabai KK 73 – 51

Kiélezett csatára volt tehát kilátás számunkra a torna harmadik mérkőzésén a paksiak ellen.

A délelőtti találkozóhoz hasonlóan, ezt a mérkőzést is remekül nyitottuk, mivel 5 perc után 9-2-es jászberényi vezetést mutatott az eredményjelző. Ennek ellenére a következő percekben a paksiak nagyon elkapták a fonalat és 3 egységig zárkóztak fel 120 másodperccel a szakasz vége előtt (15-12). Ennél közelebb kerülni ellenben nem engedtük őket, ennek köszönhetően pedig 20-14-ről jöhetett a folytatás.

Ahol ismét erőre kaptunk és a 16. percre egészen 32-20-ig növeltük előnyünket. Jó játékunk a szünetig meg is maradt, ezáltal 20 perc után 44-28-ra vezettünk az atomvárosiak ellen.

A harmadik etapban aztán viszonylag kevés pontot láthattak a kilátogató szurkolók, ugyanakkor ez a játékrész a Tolna megyeieknek sikerült jobban, amely után 54-42-es állásnál indulhatott a záró játékrész.

Amelyben újra nagyszerű ritmusban játszottunk, aminek köszönhetően 6 percet követően 18 egységnyire léptünk meg a paksiaktól (64-46). Az elkövetkezendő percekben aztán továbbra is koncentráltan és jól játszottak fiatal kosaraink, akik így az összecsapás végén 77-58 arányban győzték le az atomvárosiakat.

Lehel Kosársuli/A – Paksi Harcosok – Atomerőmű SE 77-58
(20-14, 24-14, 10-14, 23-16)
Békéscsaba, Lencsési Általános Iskola

Jászberény: Rideg D. 15, Lékó K. 14, Pataki M. 10, Tóth M. 10, Göblyös B. 9, Kis-Bakos M. 6, Tóth B. 6, Farkas M. 5/3, Baráth K. 2, Fridvalszki S. -, Pernyész B. -.

Az utánunk következő ütközetben a székesfehérváriak jobbnak bizonyultak a békéscsabaiaknál, így a Tolna megyeiek is szereztek 1 győzelmet a csoport utolsó találkozóján.

Jászberényi szempontból viszont az a legfontosabb, hogy Treba-Kovács János tanítványai 3 győzelemmel megnyerték az elmúlt hétvégi tornát, amihez innen is gratulálunk!