Pénteki meglepetés Székesfehérváron

Forrás: Kosársport Mkosz facebook

Egy hét alatt játsszák le a csapatok az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokság 20. fordulójának mérkőzéseit. Péntek estére két mérkőzés maradt, melyek elképesztő izgalmakat hoztak, s egy nagy meglepetést.

Székesfehérvárott a Kecskemét csapata vendégszerepelt. A papírforma a legjobb formában lévő hazaiak győzelmét vetítette előre, de a találkozó meglepetéssel ért véget. Egy pontszegény első negyed után 2 egység volt a vendégek előnye. A második 10 percet megnyomták a hazaiak, s a félidőben már ők vezettek 6 ponttal. Aki azt gondolta, hogy ilyen lesz a folytatás is, az nagyot tévedett. A Kecskemét nem adta fel, s a harmadik tíz perc végére megfelezte hátrányát (55-52). Sőt, a záró tíz percben is a vendégek játszottak fölényben, s meg is nyerték a találkozót, az önmagához képest ezúttal mérsékelt teljesítményt nyújtó Alba Fehérvár ellen.

Alba Fehérvár – KTE-Duna Aszfalt 75-79 (14-16, 26-18, 15-18, 20-27)

Szombathelyen sem sok kellett volna, hogy a hazai pályán még veretlen Falco lógó orral távozzon a játéktérről a találkozó lefújását követően. Bár a hazaiak jól kezdtek a Sopron ellen (24-18 az első 10 perc után), a félidőben már a vendégek vezettek 48-44-re. A vendégek remekül szervezték meg játékukat, s így a szombathelyiek nem tudtak a számukra kedvező ritmusban játszani. A második félidőben már volt 14 pont is a Sopron előnye (49-63), de a hazaiak szívósan küzdve visszajöttek a meccsbe. A rendes játékidő végén mindkét csapatnak volt lehetősége eldönteni a 2 pont sorsát, ám egyiknek sem sikerült, s jöhetett az első hosszabbítás. Ebben a Falco már-már győztesnek tűnt, ám az utolsó pillanatokban ismét sikerült az egyenlítés a Sopronnak. A második hosszabbítást viszont már nem bírták erővel Sabáli Balázs legényei, s így a Falco nem akármilyen izgalmak közepette csak megőrizte hazai veretlenségét.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Sopron KC 114–109, h.u. (24–18, 20–30, 23–25, 23–17, 13–13, 24–19)

Szombati mérkőzések (február 10.):

18.00 óra: Atomerőmű SE – Naturtex-SZTE-Szedeák

18.00 óra: Zalakerámia ZTE KK – EGIS Körmend

Vasárnap (február 11.)

18.00 óra: JP Auto-JKSE – Szolnoki Olaj KK

Szerda (február 14.)

18.00 óra: DEAC – Kaposvári KK

Szántai Tibor