Petőfi Áron a JKSE új elnöke

Kép:https://www.facebook.com

Amint az már köztudott volt, Gulyás Csaba, egyesületünk elnöke nem vállalta újabb ciklusra a JKSE vezetését, s ezért új elnököt kellett választani klubunk élére. Nos, a fehér füst a napokban felszállt, Petőfi Áron vezeti a következő 4 évben a Jászberényi Kosárlabda Egyesületet.

Petőfi Áront választották a JKSE élére, akinek munkáját elnökségi tagként Gulyás Csaba és Hőgye István segíti majd, míg a klub társadalmi elnöke dr. Csiki Zoltán lett.

Gulyás Csaba és Hőgye István személyében a folyamatosság biztosított az új elnökségben, míg Petőfi Áron és dr. Csiki Zoltán új színt hozhat klubunk életébe. Kettejük közül dr. Csiki Zoltán neve már ismerősen cseng Jászberény sportéletében, hiszen sportorvosként a város szinte minden klubjával kapcsolatban áll már évek óta, s a bajnoki kosárlabdamérkőzéseken is ő látja el az orvosi feladatokat.

Petőfi Áron 1980-ban Veszprémben született, a Pécsi Tudományegyetemen szerzett testnevelő tanári diplomát, s mellette a kosárlabda-, az úszó- és a labdarúgó edzői (BSC) képesítést is megszerezte, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdálkodástudományi Egyetemen közoktatás vezetői képzését is sikerrel teljesítette Női (PTE PEAC) és NB I/B csoportos férfi kosárlabdacsapat (VESC) vezetőedzőjeként is dolgozott, és sportvezetőként is szerzett már gyakorlatot (Petőfi és Fia Sportegyesület megalapítása, melynek 2010 óta elnöke is, a PTE ÁOK Petőfi SE elnöke). Nemcsak sportvezetőként és edzőként ismert a kosárlabdázók világában hiszen maga is kosarazott, s többek között két éven át a PVSK-Panthers NB I/B csoportos csapatában jelenlegi másodedzőnk, Lo Elhadji Malick csapattársa is volt.

Kosárlabdás körökben ismert elnöke lett tehát klubunknak, aki az elnökség tagjainak és a társadalmi elnöknek a segítségével, ahogy Pécsen, úgy nálunk is sikeres lehet.

Az új elnöknek, az elnökség tagjainak és a társadalmi elnöknek is sok sikert kívánunk munkájukhoz!

Szántai Tibor