Play off: a Falco lesz a Szolnok ellenfele a döntőben

Forrás: Kosársport Mkosz facebook

Bár minden előjel az Alba Fehérvár mellett szólt a bajnoki elődöntő ötödik mérkőzése előtt a Falco ellen, mégis a szombathelyiek játszhatnak a bajnoki aranyért a Szolnokkal.

Govens sérülése – végül kiderült, hogy nem tört el a keze, de felépülése 3-4 hét, azaz az idei szezonjának már annyi – a lehető legrosszabbkor jött a Falco csapatának. A legjobb játékosát, irányítóját vesztett szombathelyieknél Váradi Benedek sem volt teljesen egészséges, de vállalta a játékot. Kérdés volt az is, hogy a két nappal korábbi, 31 pontos idegenbeli vereség mennyire maradt benne a falcosokban, s mire lesznek ebben a helyzetben képesek a mindent eldöntő ötödik meccsen. Az Alba viszont teljes keretével érkezett Szombathelyre, s a fehérváriak egyetlen pillanatig sem tagadták, mindenképpen győzni szerettek volna, ami a döntőbe jutásukat jelentette volna. No, meg azt, hogy marad esélyük a tavaly megszerzett bajnoki címük megvédésére.

A hazai szurkolók a nehézségek ellenére bíztak kedvenceikben, s elképesztő hangulatot teremtettek a csarnokban. Időnkét ugyan a vendég játékosokkal foglalkoztak – nem éppen a legsportszerűbb formában -, de az biztos, hogy óriási segítséget adtak csapatuknak. A Falco kezdte jobban a mérkőzést és 10 perc alatt 8 pontos előnyre tettek szert a hazaiak (24-18). Az első félidő második felében sem találta saját ritmusát a fehérvári együttes, s mindössze 29 ponttal zárták Lóránték az első félidőt. Ez pedig azt jelentette, hogy a jobban játszó szombathelyiek a találkozó felénél 11 ponttal vezettek.

Ez a különbség egyáltalán nem tűnt soknak, ám a játék képe alapján teljesen megérdemelt volt a hazai vezetés. A fehérváriak két nappal korábban 112 pontig jutottak, most viszont 20 perc alatt még 30 (!) pontot sem szereztek. Ennek pedig csak részben volt az oka a jó szombathelyi védekezés. Az Alba idegenlégiósa ugyanis egyenként szerették volna megnyerni a találkozót, s nagyon a csapatjáték rovására ment. Pontosabban ne is igazán beszélhettünk csapatjátékról a vendégek esetében.

A nagyszünet után, a harmadik negyedben sem változott a játék képe. Egyetlen ponttal még nőtt is a hazaiak előnye. A záró tíz perc viszont 6 fehérvári ponttal kezdődött, s 56-50-nél úgy tűnt, fordulhat a mérkőzés sorsa. Jött azonban két gyors hazai tripla, s máris 12 pont volt ismét a különbség. A végjátékban a Falco ugyan sok büntetőt kihagyott, ám így is megőrzött előnyéből 7 pontot, s ez a győzelem a bajnoki döntőbe jutást jelentette a szombathelyieknek.

A Falco teljesen megérdemelten nyerte meg az ötödik találkozót, s ezt még a fehérváriak is elismerték. Közönsége belehajszolta a győzelembe az irányítóját az előző mérkőzésen elvesztő csapatát, amely nem játszott ugyan lehengerlően, de küzdeni tudásból jelesre vizsgázott. Az Albánál az amerikai légiósok tettek róla, hogy a csapatjáték nyomai legyenek csak felismerhetők, s ez a teljesítmény a Govens nélküli szombathelyiek ellen is kevés volt.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Alba Fehérvár 76–69 (24–16, 16–13, 16–15, 20–25)
A párharc végeredménye: 3-2 a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely javára.

A bajnoki döntő vasárnap (június 10-én) kezdődik, s a pályaelőny a Szolnoké lesz.

Bajnoki döntő – első mérkőzés
június 10. – vasárnap
17.30 óra: Szolnoki Olaj KK – Falco-Vulcano Energia KC

Bajnoki döntő – második mérkőzés
június 12. – kedd
19.00 óra: Falco-Vulcano Energia KC – Szolnoki Olaj KK

Első mérkőzés a bronzéremért
június 10. – vasárnap
18.00 óra: Alba Fehérvár – Egis Körmend

Második mérkőzés a bronzéremért
június 14. – csütörtök
18.00 óra: Egis Körmend – Alba Fehérvár

Szántai Tibor