A szezon legjobb játékával győztünk a Kaposvár ellen

Az előző fordulóban a bajnok ellen nyerő és a legjobb 8 közé igyekvő kaposváriak ellen a mieinknek mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy javítsák esélyeiket a felzárkózás tekintetében. Ez nem tűnt könnyűnek, hiszen a somogyiak remek kezdő ötössel rendelkeznek, s a héten egy új idegenlégiós is érkezett hozzájuk. Nos, akik kihagyták ezt a mérkőzést, rosszul tették, mert remek összecsapás volt, s ami a legfontosabb, megszereztük negyedik szezonbeli győzelmünket.

A mieinknél Sejfics a vendégeknél Spica játéka volt kérdéses sérülés miatt, de mindketten vállalták a játékot. Igaz, a vendégek magas embere csak nem egészen negyedórát tudott a pályán tölteni az első félidőben, mert nem kockáztatták tovább a játékát. Így pedig center nélkül maradt a Kaposvári csapat a második kétszer tíz percre.

I. negyed

A mintegy egy busznyi, dobbal felszerelt kaposvári szurkoló szinte hazai pályát teremtett a vendégek számára, főleg a találkozó elején. Később már a mieink szurkolóinak is megjött a hangja, de ehhez kellett csapatunk jó játéka. A kezdő ötösök a feldobást követően nem sokat óvatoskodtak, remek dobópárbajjal kezdődött a találkozó. Hol az egyik, hol a másik csapat vezetett 1-3 ponttal, s a 7. perc végén 20-17-et mutatott az eredményjelző. A játékrész hajrája azután a mieinknek sikerült jobban, s Wallace triplájával már 10 pont volt az előnyünk 27-17, s jött is a vendég időkérés. Rakics és Hendlein triplaváltása után alakult ki az első negyed végeredménye (30-20), melyben nagyon jól játszottak Nelsonék és megérdemelten szereztek  tíz pontos előnyt, de látszott, ennek tudatában sem lazíthatnak majd a folytatásban.

II. negyed

Fél perc alatt, kihasználva két kaposvári hibát, szereztünk két duplát, s már 14 pont volt az előnyünk. A játék képe nem változott, jól védekeztünk és jól támadtunk, s a 13. percben Fekete Ádámnak 41-22-nél időt kellett kérnie. Úgy tűnt, hogy az első félidő végére akár el is dőlhet a találkozó sorsa, ám a Kaposvár jobb csapat annál, mintsem ezt engedhette volna. A vendégek játéka javult, s a negyed közepén 43-28-nál Nikola Lazics kért időt. A negyed második felében pályára lépett a kaposváriak új szerzeménye, Gibbs is, aki előbb kihagyott két büntetőt, majd egy labdaszerzést követően egy duplával iratkozott fel a kosárszerzők közé. Ezúttal a negyed hajrája a vendégeké volt, akik szívós munkával -19-ről -9-re zárkóztak fel, azaz közel sem dőlt még el a találkozó sorsa.

III.negyed

A nagyszünetet követően a mieink kaptak előbb lábra és Sejfics, majd Lucsics szerzett 2-2 pontot, míg az első kaposvári kosárra a negyed negyedik percéig kellett várni. Ebben az időszakban több hiba csúszott mindkét csapat játékába, ritkán találtak a gyűrűbe a játékosok (58-46). A tíz pont fölötti előnyünk stabilizálódni látszott, mert minden vendég kosárra tudtunk válaszolni. Közben gyűjtögették a játékosok a személyi hibákat is, Rakics és Spica 4-4 személyivel állt, de utóbbi már nem játszott a második félidőben. Gibbs közélijére a negyed végén Nelson triplája volt a válasz s így 69-55-ös eredménnyel várhattuk a záró tíz percet. Bár 14 pont volt az előnyünk, nem dőlhettünk hátra, mert a vendégek pillanatok alatt képesek voltak 4-5 pontot szerezni. Ha pedig 10-en belülre jönnek, még bármi megtörténhetett volna.

IV. negyed

A kaposváriak legjobbja, Ivosev szerezte a negyed első kosarát, majd megkapta 4. személyi hibáját. Nem sokkal később már a 20. pontját is megszerezte a vendégek játékosa és a különbség 10 pontra csökkent a csapatok között. Nikola Lazics gyorsan magához is rendelte játékosait, hogy megelőzze a vendégek további felzárkózását. A 35. percben Rakics és Dunn találkozott a palánk alatt, s a mieink 18-asa kipontozódott. A játékvezetők videóztak – többször is a találkozó során – majd Baki büntetőivel folytatódott a játék (76-67). Kerpel-Fronius a padról beszállva szerzett triplát, de Gibbs is megmutatta, hogy jól dob távolról (79-70). Fokozódtak az izgalmak a hajrára, hiszen tíz ponton beül voltak a vendégek. Előnyünk két és fél perccel a vége előtt 13-ra nőtt, s Fekete Ádám még utoljára eligazította csapatát. Cseh aktivizálta magát a gyűrűk alatt, s fontos lepattanókat szerzett, majd egy labdát be is pöcizett az ellenfél palánkjánál. Ez pedig azt jelentette, hogy a kaposváriak nem tudták csökkenteni hátrányukat és végül 89-76-ra megnyerte csapatunk a találkozót.

A szezon legjobb teljesítményét nyújtotta együttesünk amely a látottak alapján teljesen megérdemelten nyerte meg az izgalmas, látványos, jó játékot hozó találkozót. Ráadásul egy jó ellenfél ellen szereztük meg szezonbeli 4. győzelmünket, amely -19-nél sem adta fel, s végig nagy küzdelemre késztette csapatunkat. A találkozó egyes rövid időszakaitól eltekintve végre igazi csapatként játszottak a mieink. Ezt bizonyítja az is, hogy a kezdőm ötös minden tagja 10 pont fölé jutott, s hogy cseréink – Cseh, Kerpel-Fronius és Molnár – is remekül szállt be a játékba. Jobban szedtük a lepattanókat és a gólpasszok számát tekintve is felülmúltuk ellenfelünket.

Nagy győzelem volt ez. Méltán ünnepelték játékosainkat a szurkolók, de megérdemli a dicséretet a vendég gárda és az ő szurkoló táboruk is, mert remek hangulatot varázsoltak a Bercsényi játékcsarnokba.

A találkozót követően a vezetőedzők a következőképpen értékelték a látottakat:

Nikola Lazics, a JP Auto–JKSE vezetőedzője: Gratulálok csapatomnak, amely a szezonban most nyújtotta legjobb teljesítményét. Jól kezdtünk, és a folytatásban is jól játszottunk. Persze voltak hibák, de most voltunk először igazi csapat, melyet az is igazol, hogy öten dobtak tíz pontnál többet, és volt huszonegy gólpasszunk. Mindenki, aki pályára lépett hozzá tudott tenni a játékhoz, és ez nagyon sokat számított. Köszönöm a közönség támogatását is.

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Gratulálok a Jászberénynek, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Az első negyedben sok pontot kaptunk, majd rendeztük védekezésünket. Nehezítette a helyzetünket, hogy Spica alig negyedórát tudott játszani, és ezt követően center nélkül maradtunk. Sajnos sok támadó lepattanót engedtünk ellenfelünknek, és ebből ők könnyű pontokat dobtak. A kritikus pillanatokban, amikor felzárkóztunk, mindig a hazaiak hoztak jobb döntéseket. Köszönöm a csapat nevében is szurkolóinknak, hogy ilyen messzire is elkísértek bennünket, és végig buzdítottak minket.

JP Auto-Jászberényi KSE – Kaposvári KK 89-76 (30-20, 19-20, 20-15, 20-21)

JP Auto-JKSE: NELSON 17/12, Rakics 14/6, Wallace 13/9, LUCSICS 14, SEJFIC 18. Csere: Cseh Gy. 8, Kerpel-Fronius B. 5/3, Bazsó -, Molnár M. -.

Kaposvári KK: Dunn 16/3, Baki G. 6/3, IVOSEV 24/6, Hendlein 13/6, Spica 4. Csere: Gibbs 13/3, Tóth P. -.

Kipontozódott: Rakics

A 15. forduló eredményei:

Atomerőmű SE – DEAC 99-75

Alba Fehérvár – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 89-85

PVSK-VEOLIA – KTE-Duna Aszfalt 84-93

JP Auto-JKSE – Kaposvári KK 89-76

MAFC – EGIS Körmend 62-73

Zalakerámia ZTE KK – Naturtex-SZTE-Szedeák 81-69

január 14. – vasárnap

18.00 óra: Sopron KC – Szolnoki Olaj KK

Szántai Tibor