Szigedi Bence kölcsönbe került Egerbe

Már a következő szezonban életbelépő fiatal szabályra való tekintettel döntött egyesületünk vezetése, hogy a szezon hátralévő részében az NB I/B-ben, a zöld csoportban szereplő EKE Eger Kok csapatának adja kölcsön Szigedi Bencét (2). Fotó: Gémesi Balázs.

 

Fiatal játékosunk az edzések nagy részét továbbra is nálunk végzi, de hetente kétszer – délután – az egriekkel gyakorol. Az NB I B-ben szereplő együttesben rendszeres játéklehetőséget kaphat, s ez fejlődése szempontjából fontos lehet. A kiesés ellen harcoló NB I A-csoportos csapatunknál nem sok lehetősége lenne pályára lépni, viszont a következő szezonban az új szabály alapján akár ő is többet lehet majd a pályán.

Az új szabály: a 2020/2021-es szezontól újabb lépcsőfok következik a hazai nevelésű játékosok védelme érdekében azzal, hogy az alapszakaszban az első félidőben egy 23 évnél fiatalabb magyarnak szerepelnie kell.

Bencének sok sikert kívánunk az egri „kiruccanáshoz”, s a szezon végén várjuk vissza!

Szántai Tibor