Szolnok – Jászberény: Együttműködés a sikeres kosárlabda utánpótlás nevelés érdekében

A megyeszékhely és a Jászság fővárosa az egységes utánpótlásképzésben működik együtt.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében Szolnok a kosárlabdázás fellegvára, míg az egyik meghatározó bástya Jászberény. E két városban működik NB I A-csoportos felnőtt férfi csapat, s ha minden jól alakul, akkor hamarosan Szolnokon megkezdheti munkáját a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. keretein belül a Kosárlabda Akadémia. Ennek köszönhetően lesz lehetősége a jászberényknek is csatlakozni az ott folyó képzésekhez. Minderről Gulyás Csaba a JKSE elnöke és Hőgye István, a JKSE/Lehel Kosársuli ügyvezetője tájékoztatja az érdeklődőket.

Az együttműködés lényege, hogy a képzés – a szakembereké, edzőké, valamint a fiatal játékosoké is – egységes legyen. A program szakmai vezetője Poór Péter lesz, s mindkét városban egy-egy helyi vezető fogja majd össze a munkát. A tervek között szerepel egy közös csapat indítása az EYBL (Fiatal Kosárlabdázók Európai Ligája) bajnokságban, hogy a fiataloknak megfelelő játéklehetőséget tudjunk biztosítani, az edzőknek pedig a közös szakmai munkára lesz lehetőségük. Ezen túlmenően további ötleteink vannak, melyeket már a következő szezonban szeretnénk megvalósítani.

Az együttműködésnek nemzetközi vonatkozása is lesz, hiszen a szolnokiak már kapcsolatban vannak a Római Kosárlabda Akadémiával, s ehhez is csatlakozik Jászberény. A Rómaiakkal közös szakmai napokon részt vesznek a Jászberényi Edzők is, hogy mélyíthessék az elméleti és gyakorlati tudásukat. Jászberényben egyébként tervezzük a következő szezonban, hogy főállású edzőket alkalmazunk az utánpótlás képzésében is, melyhez a TAOs pályázati lehetőségeket is szeretnénk kihasználni. Az egységes képzés szakmai háttere mellett az ahhoz szükséges eszközök biztosítását is fontosnak tartjuk, melyre az együttműködés keretében ugyancsak lehetőség lesz.

 

JKSE Vezetősége