Szombaton a Kecskemét jön a Bercsényibe

Csütörtökön kezdődik és majd csak december 6-án zárul a 8. forduló az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabdabajnokságban, mivel a Falco – Alba Fehérvár rangadót későbbre halasztották. Mi viszont pályára lépünk a hét végén, s a szomszédvár KTE-Duna Aszfalt együttesét fogadjuk.

Csütörtökön a Pécs – Szeged mérkőzéssel kezdődik a 7. forduló a férfi kosárlabda NB I A-csoportjában. Szombaton további öt mérkőzést bonyolítanak le, köztük a JP Auto-JKSE – KTE-Duna aszfalt találkozót is, és a forduló a december 6-i Falco – Alba Fehérvár összecsapással zárul.

Mi tehát szombaton 18 órai kezdettel a KTE-Duna Aszfalt csapatát fogadjuk a Bercsényi úti játékcsarnokban. A kecskeméti csapat nem lesz ismeretlen számunkra, hiszen edzőjük, Forray Gábor nálunk kezdte az edzősködést az NB I A-csoportban a felnőtteknél, s egykori nagyszerű játékosunk, Rastko Dramicsanyin is a vendégeinknél játszik. Legutóbbi, a Sopron ellen hazai pályán egyetlen ponttal megnyert találkozójukon éppen ő volt a KTE-Duna Aszfalt legjobbja (21 pont, 24 VAL). A Kecskemét az a csapat, amelyiknek a kerete az elmúlt évek során a legstabilabb volt, s így szombati ellenfelünk nagyon egységes csapatot alkot. Idegenlégiósaik közül többen évek óta a KTE játékosai, s kiegyensúlyozott, stabil teljesítményre képesek.

A két csapat elmúlt három szezonban egymás ellen váltakozó sikerrel küzdött. Az elmúlt szezonban mindkét bajnokit mi nyertük, míg egy szezonnal korábban két kecskeméti győzelem került a statisztikába. A 2015/2016-os szezonban mindkét találkozót a házigazda együttes nyerte, azaz Jászberényben mi, Kecskeméten ők örülhettek a begyűjtött 2 pontnak.

2017/2018

KTE-Duna Aszfalt – JP Auto-JKSE 68-73

JP Auto-JKSE – KTE-Duna Aszfalt 97-80

2016/2017

KTE-Duna Aszfalt – JP Auto-JKSE 91-83

JP Auto-JKSE – KTE-Duna Aszfalt 73-88

2015/2016

KTE-Duna Aszfalt – JP Auto-JKSE 83-73

JP Auto-JKSE – KTE-Duna Aszfalt 96-88

A most folyó szezonban a kecskemétiek eddig 50%-osan szerepeltek, azaz 3 győzelmük és 3 vereségük van. Hazai pályán még veretlenek (DEAC, PVSK-VEOLIA, Sopron KC), viszont idegenben még nyeretlenek (Alba Fehérvár, EGIS Körmend, Zalakerámia-ZTE KK). Ezzel szemben mi már nyertünk idegenben, de szenvedtünk vereséget hazai pályán is. Elég a tabellára tekinteni és azonnal kiderül, hogy mindkét együttes számára nagyon fontos lenne a győzelem megszerzése az egymás elleni találkozón.

Várhatóan a győzelem kulcsa a védekezés lesz, mert nem engedhetjük meg, hogy ellenfeleink hazai pályán 80-90 pont fölé jussanak. Támadó játékunkban is akadnak még hibák, de leginkább védekezésünkön kell javítani. Az örömteli, hogy új irányítónk, Damien Pitts úgy tűnik gyorsan beilleszkedett a csapatba, s remélhetőleg hétről-hétre egyre jobb játékkal hívja majd fel magára a figyelmet. A kecskemétiek elleni győzelemhez nagy szükség lesz ara is, hogy megfelelően lehessen pihentetni a kezdő játékosainkat, azaz nagy feladata lesz ezen a mérkőzésen is a cseresorunknak. Remélhetőleg megfelelően működik majd a rotációnk is. Egy szó mint száz: sok összetevőn múlhat a szombati mérkőzésünk kimenetele a KTE-Duna Aszfalt ellen. Különösen figyelnünk kell a Deraszimovics – Wittmann – Dramicsanyin – Karahodzsics kvartettre, mert ők azok a játékosok ellenfelüknél, akik a legfontosabb láncszemei a KTE-Duna Aszfalt gépezetének.

Eddigi három hazai mérkőzésünk – az eredménytől függetlenül – nem sikerült rosszul, hiszen a paksiakat legyőztük, míg az Alba Fehérvártól és az EGIS Körmendtől óriási küzdelemben szenvedtünk vereséget. Igazi közönségcsalogató mérkőzések voltak ezek, melyeken a két élcsapatot is alaposan megszorongattuk. Reményeink szerint jó meccset vívunk szombaton este a Bercsényi játékcsarnokban a kecskemétiekkel is és a végén mi örülhetünk majd a győzelemnek. Ehhez pedig elengedhetetlen lesz szurkolótáborunk segítsége is, akik előtt le a kalappal, mert eddigi három hazai találkozónkon biztatásban egyáltalán nem volt hiány.

Kosárlabda NB I A-csoport férfiak – a 7. forduló programja:

2018. november 8. – csütörtök

18.30 óra: PVSK-VEOLIA – Naturtex-SZTE-Szedeák

2018. november 10. – szombat

16.00 óra: Szolnoki Olaj KK – DEAC

18.00 óra: EGIS Körmend – Serco-TF-Bp

18.00 óra: Kaposvári KK – Zalakerámia-ZTE KK

18.00 óra: Sopron KC – Zalakerámia ZTE KK

18.00 óra: JP Auto-JKSE – KTE-Duna Aszfalt

december 6.- csütörtök

19.00 óra: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Alba Fehérvár

Szántai Tibor